Delphic - Acolyte (2010)

Meglehetősen régen írtam már review-t, teendőim sajnos bokrosak, de most nem tudtam megállni, ihletem van. Két olyan albumot is hallgattam a közelmúltban, ami megérdemli, hogy kicsit bemutassam it.

Az egyik a manchester-i Delphic nevű alternatív dace (wikipédia!) csapat január 11-én megjelent Acolyte nevű lemeze. Teljes véletlenségből szereztem be egy nagyon jó review hatására, és nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog.
Nem teszek úgy, mintha ismerném az elektronikus zenét. A lényeg hogy ez az album rengeteg olyan zenei elemet tartalmaz, amitől eddig ha lehetett, elhatárolódtam, és nem is biztos, hogy más környezetben tetszenének. A Delphic azonban képes volt olyan világba belehelyezni mindezt, ami tetszik.

Lendületes, egységes, fantáziadús album ez. Valószínűleg igaz a már említett dance műfaji behatárolás, hallottam én már elektronikus indie megnevezést is, akár ez is helyes lehet. Elektronikus az alap, nem is akármennyire, de nagyon tetszik a gyakori "rágitározás", ami megadja a személyiségét a számoknak, a magabiztos dobok, a nem túlbonyolított, mégis megragadó dalszövegek, a hangulat, amit az egész zene megteremt. Az énekesnek egyáltalán nincs különleges hangja, a zenéhez mégis tökéletesen illik, a dallamok egyszerűek és fülbemászóak. 

Találhatók itt slágeres dalok - Doubt, Halcyon, This Momentary (mind single is lett) -, hosszabb lélegzetű, de még mindig megragadó dallamú és erőteljes dalok - Remain, Submission, Counterpoint (legelső single), Red Lights - a felvezető dal, a Clarion Call - tökéletesen visz bele az album stílusába -, valamint a majd' kilenc perces címadó Acolyte, amely, ahogy már említettem is, majdnem mindent tartalmaz, amit általában nem szoktam szeretni a dance-elektronikus zenében (monotonitás, hosszas ismételgetés, jellegzetes effektek). És mégis, mégis. A dallamkezelésben és az ötletes keverésben lehet valami, ami kiemelkedővé teszi ezeket a dalokat.

Első hallgatás után úgy éreztem magam, mintha kristályfényesre pucolták volna belülről az agyamat - elég fáradt voltam, és nagyon jólesett a lemez tisztasága, magabiztos mégis kicsit melankolikus menetelése. A This Momentary és a Red Lights lóg ki csupán nálam a sorból, ezek azok a dalok, amik elérték, hogy egy idő után kicsit már unalmasnak hassanak. De csak egy kicsit.

Én most erre adnék is egy 10/9-et, mert nagyon jó élmény volt. Rettentő pozitív a véleményem és nagyon tetszik az egész. Remélem, hasonló albumok kerülnek még ki az együttes keze alól.

Személyes kedvenc: Counterpoint
Kezdésnek: Doubt, Halcyon