"...darkness is a harsh term, don't you think? Yet, it dominates the things I see..."
Rég volt már, hogy előrángattam egy régebbi lemezt (már amennyire a 2009-esek réginek számítanak), de a Marcus Mumford által vezetett kvartett az elmúlt napokban egészen hozzánőtt a szívemhez, és mivel úgyis nagy körülöttük a felfordulás mostanában, hát íme egy elemzés.
Mivel az együttes country/bluegrassnak van címkézve, úgy gondoltam, kiselőadást kéne tartanom Bob Dylan jótékony hatásáról a műfajban, Laura Marlingról, a The Avett Brothersről, arról, hogy a country hogyan hódította meg a szigetországot, aztán rájöttem, hogy ez mind felesleges abból a szempontból, hogy a Mumford&Sonst mindenki szereti. Nem is csak azért, mert sikerült egy ilyen ritka, leginkább észrevétlen műfajjal betörniük a brit zenei piacra, és komolyabb elismerést szerezniük (még egyszer, ki is nyerte meg a BRITS "Album of year" díját?), hanem mert egyszerűen nagyon jók!
Az együttes minden tagja legalább kismillió hangszeren játszik, köztük a legszokatlanabbakon (elektromos bendzsón, kontrabasszuson, tangóharmónikán és mandolinon), mely a legkülönösebb hangzást adja dallamilag már eleve folkos zenéjüknek. Az olyan dalokkal, mint a Winter Winds, Roll Away Your Stone vagy Timshel ír country-s elemeket is felvonultatnak az albumon, mely Marcus Mumford enyhén Andy Hullos csengésű hangjával sziklaszilárdan áll a lábán. A dalszövegek pörgősek, a bendzsó megunhatatlan, az ember legszívesebben táncra perdülne ott helyben, ahol meghallja a The Cave vagy a Little Lion Man ismerős-ismeretlen gitár alapjait, és az egész olyan rendben van, semmit nem változtatnánk rajta.
A zenekar ugyanakkor nem számít arra, hogy az átlag hallgató elég tapasztalatlan (=szűk látókörű) annyira, hogy egy-két szokatlan hangszerrel le lehessen venni a lábáról, nincs szó biztonsági játékról, kísérleteznek rockosabb hangzással (Dust Bowl Dance, Thistle&Weeds), de csöndessebb, lassabb dalokkal is (Timshel, After the Storm), ami csak sokoldalúságát mutatja.
10/9 - Nemes egyszerűséggel nincs okom pontot levonni (egyedül az alapszabály, hogy nincs 10/10, legalábbis amíg én írom ezeket a review-kat). Bármilyen nagy nevű bandától mesterműként jönne le ez a lemez, egy pár éve alakult kvartett első próbálkozásaként csupán örömzenélésre pedig egyenesen elsőosztályú.
A szerkesztő ajánlata: The Cave, Winter Winds, Little Lion Man
Az albumborítóról: A jövő hetet is szétasszociálhatnánk a kirakatról, mégis úgy gondolom, egyszerű, de nagyszerű és a hangszerek kipakolásával megmutatják, nem mindennapi zenekarról van szó.
Az albumborítóról: A jövő hetet is szétasszociálhatnánk a kirakatról, mégis úgy gondolom, egyszerű, de nagyszerű és a hangszerek kipakolásával megmutatják, nem mindennapi zenekarról van szó.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése