Sajnálatos módon sok együttesnek a "hiatus" (szünet) szó soksok évet jelent. Dave Grohl azonban egy olyan bolygóról jött, ahol ez azt jelenti: "kezdjünk bele még egy projektbe két legendás zenésszel, majd miután azzal (is) nyertünk egy Grammy-t, térjünk vissza a már jól bevált Foo Fighters felálláshoz". Ez a kikacsintás a hard rock kvartettől alig tartott egy évig, máris stúdiónak esett a négy jómadár (pontosabban öt, hiszen a The Colour and the Shape albumuk után kivált gitáros, Pat Smear ismét a Foo Fighters line-upját erősíti).
Minden bizonnyal Smear visszatérésének köszönhető, hogy kidobáltak zenéjükből minden kifinomultságot, bölcsességet és tisztaságot, amit az Echoes, Silence, Patience & Grace c. legutolsó albumukhoz használtak, és háromszázhatvan fokos fordulattal felvették a The Colour and the Shape ritmusát.
A szám zúzós, a háttérvokálba ezúttal is beszállt az együttes több tagja (ami szerintem nem olyan okos döntés, tudván milyen eszméletlen hangja van Grohlnak főleg egy ilyen kaliberű dalhoz), van kiabálás, gitártépés, dobszóló, a kliptől azonban nem vágtuk magunkat hanyatt (még annyi minimális kohéziója sincs, mint a The Pretendernek, amihez hasonlítani lehet).
A szám zúzós, a háttérvokálba ezúttal is beszállt az együttes több tagja (ami szerintem nem olyan okos döntés, tudván milyen eszméletlen hangja van Grohlnak főleg egy ilyen kaliberű dalhoz), van kiabálás, gitártépés, dobszóló, a kliptől azonban nem vágtuk magunkat hanyatt (még annyi minimális kohéziója sincs, mint a The Pretendernek, amihez hasonlítani lehet).
A klip ezért 10/3-at kap, a single viszont egy 10/7-essel megnyert minket.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése