"..things are shaping up to be pretty odd, little deaths in musical beds.."
Ha valaki visszaemlékszik a Panic! at the Disco körüli felhajtás utáni időszakra, észreveheti, hogy egy csapásra eltűntek. Nem azért, mert drogproblémáik voltak, vagy mert megváltozott a line-up, hanem mert a második albumuk egyszerűen nem tett eleget az elvárásoknak. A rajongótáboruk nagy része még mindig azegyértelműen tiniknek címzett, lázadó témájú, uptempo, pörgős dalokat várta, és amit helyette kaptak igencsak lelombozó lehetett.
A lemez máris egy közleménnyel kezd "Oh, how it's been so long, we're sorry we've been gone. We were busy writing songs for you..", ami egy ügyesen elrejtett váddal konkrétan a magas elvárásokra reagál, majd egy figyelmeztetéssel folytatja: "You don't have to worry cause we're still the same.." Mintha csak tudnák, hogy ez az album bizony nem mindenkit fog lenyűgözni, de aggodalomra semmi ok, hiszen ők még mindig ugyanaz a négy fiú, akiket megszerettünk három évvel ezelőtt.
Erre a "Nine in the Afternoon" című második dal azonnal rácáfol. Nem tudjuk, hová tűntek az elektromos gitárok, nem tudjuk, merre a tököscsávó attitűd, de úgy tűnik, hogy az Urie/Ross/Smith/Walker négyes rájött: nagyon is jóláll nekik a jólfésült rockcsapat felállás. Pretty. Odd. című lemezükön ez azonban túl jólfésültre sikerült. A minimális "ompa-faktor" még mindig megvan, a baroque pop bizonyos elemei is megvannak, minden dalban van egy hook, de a single dalokon kívül (That Green Gentleman, Nine in the Afternoon, Northern Downpour) nem táncoltatja meg a hallgatót, így bátran kijelentem: a Panic! at the Disco elpoposodott. Ezzel nincs is nagy baj, hiszen egy Panic! kaliberű együttes leginkább magasról tesz az elvárásokra, ugyanakkor olyan őszintétlenek ezek a bárgyú, együgyű kis dalok, hogy nem hisszük el, hogy ők ezt a kicsit The Beatles/The Beach Boys hatások által kikövezett utat választották volna.
Azoknak viszont, akiket ez nem érdekel, és csak egy nyári délutáni langyos tingli-tanglira vágynak, melegen ajánljuk a Pretty. Odd.-ot. Ryan Ross andalító hangja, Brendon Urie ellaposodó szövegírói készségei és a már annyira bevált, most mégis lecsupaszított hangszerelés minden bizonnyal kielégíti az igénytelenebbeket.
10/6 - Minden dalban megvan a lehetőség, mindegyik "egész jól hangzik", nekünk viszont nem "egész jó" kell, hanem "elsöprően überkúl". Nem baj, hiszen "you don't have to worry cause we're still the same.."
A szerző ajánlata: That Green Gentleman, Nine in the Afternoon, Mad as Rabbits
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése