Az album kezdettől fogva egy koncepció része volt, mellyel együtt jár három kisfilm és egy képregény is. Egy olyan történetről van szó, melyben gonosz lényeket vadászunk, megbocsáttatunk és bosszút állunk, szeretünk és gyűlölünk, azaz minden adott egy nagyszabású zenei aláfestéshez is. A teljes történet valószínűleg csak a képregény elolvasásával fog tisztázódni, addig is nézegethetjük a sorban megjelenő kisfilmeket, és kibogozhatjuk a sztori részleteit a dalszövegekből is.
Többször több helyen is kimondták már, hogy Sharon den Adel énekesnőnek van talán a 'legkedvesebb' hangja napjaink metálmezőnyében, és amellett hogy én társítanám az 'erőteljes' és a 'karakteres' jelzőt is, ezzel csak egyet tudok érteni. Valószínűleg a banda is így van ezzel, azt mondhatjuk, hogy mint eddig is sokszor, a The Unforgiving is túlnyomóan a hölgy torkában lapuló ajándékra épít. Az hangszeres alap filmzenei felfogásra utal, kevés szóló, néhány kórus és sok helyen szimfonikusok, a dallamvilág viszont sok helyen már-már poposnak vagy slágeresnek hat (Sinéad, Faster), de azért megjelennek itt vaskosabb számok is (Iron, A Demon's Fate, In The Middle Of The Night). A dalok rettentően átgondoltak (volt is rá ideje a bandának) és érzelemmel teliek. Érdekesek a néhol felbukkanó pop-, esetleg dance-szerű hatások is. A koronát az egészre az énekesnő átélése teszi fel, még az eddigiekhez képest is több színt és érzelmet sikerült felfedeznem az előadásmódjában; itt elsősorban a szívszaggató Lost és a hátborzongatóan 'gonosz' Murder érdemes említésre. Az átélés persze nem is meglepő, ha egy történetet és azon keresztül sokféle érzelmet próbál elmesélni az ember egy albumon.
Furcsa módon akármennyire is konceptalbum, végül is nem a 'nagyszabású' jelzőt használnám rá, hiszen egy fokkal könnyedebb anyag annál, mint amire számítottam. A lezáró Stairway to the Skies is csak érzékeltésszerűen epilógus jellegű. Az egésznek inkább olyan hatása van, mintha egy-egy kis mozaikrészletet próbálnának lefesteni a történetből, nem pedig elhadarni az egészet, és emiatt ha az embernek fogalma sincs róla, mi van mögötte, akkor is egy tökéletesen élvezhető album lesz.
Örömmel látjuk tehát, hogy a Within Temptation újra meg újra és továbbra is képes megújulni, közben pedig folytatni, amit eddig elkezdtek, ötlethiányban sem szenvednek, az albumot pedig hallgatni fogjuk, köszönhetően a slágeresség és a komplexitás tökéletes arányú elegyének. 10/8
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése