"...Hey! We are a hurricane! Drop our anchors in the storm.."
Azt, hogy a Panic! at the Disco szándékosan vált ilyen kiszámíthatatlanná, nem tudhatjuk, de egészen biztosan sokak megkönnyebbültek, mikor harmadik, Vices & Virtues című albumuk első kislemezét a The Ballad of Mona Lisát meghallották. A dalt hallgatva inkább tippeltünk egy régebbi Panic!-féle hangzású lemezre, mint a Pretty.Odd. által kijelölt út folytatása. Azt viszont csak akkor tudhatjuk meg, mi is a mára már csak a dobos Spencer Smithből és énekes Brendon Urie-ból álló zenekar következő lépése, ha bele is hallgatunk a Vices & Virtuesba.
Annyit a második track (Let's Kill Tonight) után meg lehet mondani, hogy a The Ballad of Mona Lisa nem ad teljes képet a Vices and Virtues által képviselt irányzatról. A dallamvezetés gyakran a hagyományosan 2005-ös erára emlékeztet (The Ballad of Mona Lisa, Hurricane, Nearly Witches (Ever Since We Met...)), de ezúttal kaptunk nyálas balladát is (Always), kategorikus punk-rockot (Trade Mistakes, Let's Kill Tonight), és minden valószínűség szerint a dalszerző Urie életébe tavaly előtt beköszöntött szerelemnek köszönhetjük a romantikus vallomásokat is, Panic! stílusban (Sarah Smiles, The Calendar).
Összességében véve a hangzás érettebb, lassabb, és visszafogottabban, de jobban hasonlít az együttes régi felállására, amit kétségkívül Ross és Walker kiválásának köszönhetünk. Ugyanakkor mivel Ross volt a fő szövegíró, most, hogy elment, nem egyszer feltűnnek klisék is, amiket egyszerűen a két megmaradt tag ötlettelenségének tudunk be (Memories, Sarah Smiles).
Ennek ellenére végig friss az album, változatos, pörgős, aztán lelassul, komolyságban és intenzitásban is sokat ingadozik, de végül a Nearly Witches végére leülepszik a harminc percnyi anyag egy hatalmas, nagyszabású (mégis csöppet komolytalan) szerzemény keretében. Lesznek olyan dalok, amikre emlékszünk és amikhez azonnal visszatérünk, a többi emésztenivaló: ízlelgetni kell őket, ismerkedni velük, és gondolkodni, vajon mi jön ezután.
Összességében véve a hangzás érettebb, lassabb, és visszafogottabban, de jobban hasonlít az együttes régi felállására, amit kétségkívül Ross és Walker kiválásának köszönhetünk. Ugyanakkor mivel Ross volt a fő szövegíró, most, hogy elment, nem egyszer feltűnnek klisék is, amiket egyszerűen a két megmaradt tag ötlettelenségének tudunk be (Memories, Sarah Smiles).
Ennek ellenére végig friss az album, változatos, pörgős, aztán lelassul, komolyságban és intenzitásban is sokat ingadozik, de végül a Nearly Witches végére leülepszik a harminc percnyi anyag egy hatalmas, nagyszabású (mégis csöppet komolytalan) szerzemény keretében. Lesznek olyan dalok, amikre emlékszünk és amikhez azonnal visszatérünk, a többi emésztenivaló: ízlelgetni kell őket, ismerkedni velük, és gondolkodni, vajon mi jön ezután.
10/8 - A Vices and Virtues végülis egy kreatív, változatos keveréke az első két albumon domináló hangzásnak, dacára annak, hogy egységes téma tekintetében feltűnően kicsapongó.
Szerző ajánlata: Let's Kill Tonight, Hurricane, The Calendar
/érdemes beszerezni a bónusz dalokat is, nem kapcsolódik szervesen az albumhoz, de megéri meghallgatni őket/
/érdemes beszerezni a bónusz dalokat is, nem kapcsolódik szervesen az albumhoz, de megéri meghallgatni őket/
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése