Az amerikai Locksleyra is 2010-es albumok keresgélése közben találtam rá, mert ugye kell a választék az év végén esedékes "Best of..." válogatásokhoz. Szóval Locksley. Az eme bandához tartozó zenészek az idei évet választották második lemezük kiadásához, mely stílusában az indie rock és a powerpop vizén evez, de bennem a retró érzés is felerősödött a dalok hallgatása közben. A lényeg, hogy ismét kellemes csalódás ért, mert ilyen vidám és pörgős lemezt a Rooney-féle Eureka óta nem hallottam - bár azért a Locksley-fiúk messze vannak az előbb említett lemeztől, azért szégyenkezésre nincs okuk.
Na igen, az album is valami ilyesmi, mint ez a jó kis borító: tarka és bolondos, és max. a számokra való ugrálás utáni fáradtság miatt csuklunk így össze. Az alig több mint fél óra alatt ledarálható lemez könnyed és vidám dallamaival képes mosolyt csalni a hétköznapokba belefáradt arcunkra, de az album hallgatása közben sokszor legszívesebben a fejemet ráztam volna az ütős gitárbetétekre, mert ezek a dalok feszültséglevezetésre is kiválóan alkalmasak. Nem mondom, hogy olyan nagyon változatos dallamvilágú lemezről volna szó, mert kicsit egybefolyik (ahogy Jesse Laz hangja többi tag háttérvokáljával), de épp ezért jó, hogy ilyen rövid, mert ez legalább fel sem tűnik.
Igazából egyben érdemes hallgatni a Be in love-ot, de ha nagyon ki szeretnék ragadni pár, ismerkedéshez kiváló számot, akkor érdemes fülelni a "The Whip"-re, a "Darling, it's true"-ra, az "It isn't love"-ra, a "Love you too"-ra és a "21st century"-ra, ezek remekül lefedik a Locksley stílusát. E középvonal mellett megvannak a szélsőségek is: míg az "On fire"-ral megőrülhetünk, és szétzúzhatjuk a lakásberendezést, addig a "The world isn't waiting"-gel és az "Away from here"-rel kicsit lejjebb vehetjük a tempót, de mivel egyik szám sem túl hosszú, sok időt nem kapunk a kevésbé tempós dallamokra.
Ajánlatnak a "The Whip", ha már nekem is az volt az első tapasztalatom:
Na igen, az album is valami ilyesmi, mint ez a jó kis borító: tarka és bolondos, és max. a számokra való ugrálás utáni fáradtság miatt csuklunk így össze. Az alig több mint fél óra alatt ledarálható lemez könnyed és vidám dallamaival képes mosolyt csalni a hétköznapokba belefáradt arcunkra, de az album hallgatása közben sokszor legszívesebben a fejemet ráztam volna az ütős gitárbetétekre, mert ezek a dalok feszültséglevezetésre is kiválóan alkalmasak. Nem mondom, hogy olyan nagyon változatos dallamvilágú lemezről volna szó, mert kicsit egybefolyik (ahogy Jesse Laz hangja többi tag háttérvokáljával), de épp ezért jó, hogy ilyen rövid, mert ez legalább fel sem tűnik.Igazából egyben érdemes hallgatni a Be in love-ot, de ha nagyon ki szeretnék ragadni pár, ismerkedéshez kiváló számot, akkor érdemes fülelni a "The Whip"-re, a "Darling, it's true"-ra, az "It isn't love"-ra, a "Love you too"-ra és a "21st century"-ra, ezek remekül lefedik a Locksley stílusát. E középvonal mellett megvannak a szélsőségek is: míg az "On fire"-ral megőrülhetünk, és szétzúzhatjuk a lakásberendezést, addig a "The world isn't waiting"-gel és az "Away from here"-rel kicsit lejjebb vehetjük a tempót, de mivel egyik szám sem túl hosszú, sok időt nem kapunk a kevésbé tempós dallamokra.
Ajánlatnak a "The Whip", ha már nekem is az volt az első tapasztalatom:
Összegezve: 10/7, jó ám ez, bár kicsit megvariálhatták volna a dallamokat, de mivel rövid a lemez, így ez megbocsátható, és mindenképp szerethető. Ha lógatjátok az orrotokat, akkor ne féljetek rákeresni erre az együttesre, mert a klipjeikkel együtt csak még viccesebbek, fél órát pedig igazán rá lehet szánni a többi dalra is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése