"...will you find a time when you're not online, standing all alone..."

A Pitchfork (ahogyan az várható volt) leszarozta, a BBC pedig gyakorlatilag agyhalott zsenialitásnak nevezte a lemezt, míg én a kettő közt foglalnék álláspontot, hajolva az agyhalott tábor felé.
  Amilyen hosszú a DIOYY neve, olyan rövid a banda albuma, viszont a mindössze harmincnyolc perc alatt hallhatjuk az együttes legvadabb és "legpoposabb" oldalát. Néhány Daft Punkot idéző dal mellett (Battle Royale, We Are Rockstars) találhatunk tökéletes hangulatfestőket is (Attack Of The 60 Ft Lesbian Octopus), teljesen elborult elektronikus darálást (Let's Make Out, With A Heavy Heart (I Regret To Inform You)) és tingli-tangli, mégis fülbemászó, elektronikától távolabb álló rockdalokat (Dawn of the DeadEpic Last Song). 
  Nem csoda, hogy egy ilyen összetett stílust választó együttesnél becsúszik egy-egy töltelék (Being Bad Feels Pretty Good), és aki nem fogékony a műfajra, hamar elveszítheti az érdeklődést már az első dalnál.
  Nem szabad feladni azonban, hiszen a DIOYY nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy hiába tűnik monotonnak, a sok kis réteg, amit a fiúk a lemezen egymásra pakoltak, mind része a brit elektro banda pimasz, mégis elragadó hatásvadász tervének. 10/8 

Kezdésnek: Vállalkozó szelleműeknek Let's Make OutWe Are Rockstars, a többieknek Epic Last SongDawn of the Dead
Az albumartról: Szép kontraszt, és persze a dilemma: ugye az csak ketchup?


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése