Ha a Turn On The Bright Lights-on egy-két töltelék volt, az Antics-en négy-öt is akad. Nem csoda, debütáló anyagukkal magasra tették a mércét, de miért is ne bíznánk abban, hogy csuklóból veszik az akadályt? Ok nem volt a hitetlenkedésre, mégsem történt csoda New York indie-fiainak második albumán.
Mint mindig, most is minden tag egyenlően veszi ki a részét az album készítéséből, hol a basszus szól jobban (Evil), hol az ének (Narc), vagy Daniel Kessler elképesztő Epiphone-ja (C'mere), de végre megkaptam az első hőn áhított megkapóbb dobjátékot is (Public Pervert). Ez azonban nem veszi el a keserű szájízemet, hiszen háromnegyed óra nem volt rá elég, hogy meggyőzzenek, tudnak fejlődni abból az ígéretes kezdésből, amit két évvel ezelőtt alkottak.
Nincs azonban nagy baj, ami az Interpolnál átlagon aluli, az majdnem minden másik post-punk/indie zenekarnál átlagon felüli teljesítmény lenne.
Ennyit, és nem többet az Antics-ről. Ugyanakkor megemlíteném, hogy míg a TOTBL-nál örültem, hogy a banda legutóbbi lemeze előzékenyebbé tett velük szemben, addig jelen esetben túl magasabbak voltak az elvárásaim, és ennek ezúttal nem sikerült megfelelniük.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése