Nightwish - Oceanborn (1998)

Folytatnám a Nightwish-albumok boncolgatását, a soron következő préda az egy évvel az Angels fall first után megjelent Oceanborn.
A banda felállása annyiban változott, hogy Sami Vänskä belépett az együttesbe, ő lett a basszusgitáros, ezzel a hangszerrel kiegészülve pedig kissé sötétebb hangvételű albumot kaptunk a debütáló lemezhez képest. Az Oceanborn egy vendégvokalistát is felvonultat: Tapio Wilska érdes és - nem tudok rá más jelzőt találni - dörmögő hangjával lép színre néhány dalban, extramély, már-már hörgésbe átforduló "éneket" hagyva maga mögött.

Szóval ez az album már dübörög. Erős, lüktető dobszólamok uralkodnak - szemben a korábbi billentyűs dominanciával -, és még mindig sok instrumentális részt találhatunk. Számomra nehezen indult be a lemez, valahogy az első három szám nem fogott meg annyira, de az utána lévőkre már azt mondom, hogy na ezeket már lehet szeretni. Külön örülök, hogy 3 lassú dal is felkerült a korongra, Tarjához nagyon illenek az ilyen balladák.

A számokról:
Mint írtam, nekem nem igazán tetszik az albumindítás. Három olyan dallal kezdődik, amelyeknek egyszerűen nem bírom megjegyezni a dallamát, pedig megvan bennük a Nightwish-stílus, de ott van az a bizonyos "de". A "Stargazers"-ben az instrumentális és vokálos részek váltakozásában érzek némi aránytalanságot, a "Gethsemane"pedig talán azért nem fogott meg, mert én a jól elkülöníthető refrének pártján állok, és itt ilyenről nem igazán lehet beszélni. Viszont ez a dal egyértelműen Tuomasé, aki sokat virtuózkodik a szintetizátorral, és ezek a betétek valamennyire ellensúlyozzák a nemtetszésemet. A "Devil and the deep dark ocean" egyszerűen félelmetes Wilska mély beszédhangjával, na meg Tarja sikítása a közepén ugyancsak ijesztő, ezeket nem rónám fel persze negatívumnak, de azt már igen, hogy ez megint egy olyan dal, ami nem áll össze. Keveredő dallamok, túl erős zúzás a Nightwishhez képest - ezután bármi barátságosabb dal lett volna.
Az első három szám után következő "Sacrament of wilderness" volt az első kislemez az albumról, és ha belegondolok, akkor elfogadom a választásukat. Erős dobszólam tűrhető refrénnel, szemben a második maxival, a "Passion and the opera"-val, amely némileg lassabb, és Tarja operahangját bontakoztatja ki, összhangban maradva a metál ritmusaival. Na ilyen egy tökéletes kombináció.
Ha már eddig sorban haladtam a tracklistben, akkor nem töröm meg ezt a mai szokást. Azt valahogy nem tudom megérteni, miért került az album egyik leglassabb dala a lemez közepére. A "Swanheart" egyike a kedvenc Nightwish-balladáimnak, a fuvola és a zongora az énekesnő operahangjával (tudom, ezt sokszor kiemelem, de így van, és ez teszi eredetivé a Nightwisht) varázslatos élményt nyújt. Aztán a tracklistben itt egy újabb hibát érzek, mert jön a "Moondance", a lemez egyetlen teljesen instrumentális dala, amely az ártatlan zongoraindítás után átmegy kemény zúzásba. A hol lassabb, hol gyorsabb tempót felvevő számot üde színfoltnak érzem, csak túl erős a "Swanheart" után.
Amit nagyon sajnálok, hogy a "The Riddler"-ből nem lett kislemez, mert ezt elég hallgatóbarátnak érzem, de ha nem adták ki, hát nem. Ezt követi a "The pharaoh sails to Orion", ahol ismét közreműködik Wilska, ezúttal a hörgősebbik énjét hozva. Megint egy erős metálszámról van szó, Jukka zúzza a dobokat, Tuomas meg a billentyűket gyilkolja. Személy szerint autóversenyzős játékokhoz ajánlanám háttérzenének (én Crazy Taxihoz használtam előszeretettel).
A lemez zárását két lassú dal jelenti. A "Walking in the air" több teret enged a gitárszólóknak, és fokozatosan gyorsít a ritmusán. A végére pedig egy szép lassulás a "Sleeping sun"-nal, amit a legszebb balladájuknak tartok (de a 2005-ös verziója nem tetszik, ott valahogy máshogy szól Tarja hangja, nem tudom megfogalmazni a különbséget, de ez az eredeti verzió a legcsodálatosabb).

Ajánlatnak így ezt a dalt választom, a "Sleeping sun"-t, mert bár nem reprezentálja a banda stílusát, de egy olyan számnak tartom, amelyet mindenkinek hallania kéne legalább egyszer az életében (ez az új klip az eredeti verzióval):

Összegezve: 10/6, mert az albumindító számoktól eltekintve ezt már egy korrekt Nightwish-albumnak érzem, de valahogy túl sok a "zúzás", és azért is adok csupán ennyi pontot, mert a későbbi lemezek jobbak, és azokhoz viszonyítva ez még csak ennyi. De legalább haladás a debütáláshoz képest.