Nightwish - Angels fall first (1997)

Egészen biztos vagyok abban, hogy a Nightwisht nem igazán kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen aki a keményebb rock világában mozog, annak zenei alappillér a finn metálegyüttes. Nem mellékesen pedig már 8-szor léptek fel kis hazánkban, ez is bizonyítja, hogy hatalmas rajongótáboruk van itthon.
Most úgy döntöttem, hogy sorra veszem az összes albumukat, mert én is nagyon szeretem őket, és most épp megvan a hangulatom a zenéjükhöz.

A szimfónikus power metált játszó Nightwish debütáló albuma, az Angels fall first 1997-ben jelent meg. A banda tagjai ekkor: Tarja Turunen (ének), Tuomas Holopainen (billentyűk + dalszerző), Erno "Emppu" Vuorinen (gitár) és Jukka Nevalainen (dob). Mivel ekkor még nem volt férfi vokalistájuk, ezért néhány számban Tuomas énekel, de ezt a szerepet később már nem akarta vállalni, így maradt a billentyűk mestere.

Számomra egyértelműen ez a leggyengébb albumuk. Igazi kedvelvevő indítás ez, tudom, de érződik a bandán, hogy még nem találták meg a stílusukat, nem működik a slágergyár, és hiányzik az az igazi erőteljes és dallamos rockzene, amely később a zenéjük fő jellemzőjévé vált. Ezekben a korai számokban sok az instrumentális rész, a szintetizátor szerepe igazán hangsúlyos, de Tarja operahangja, bár kétség sem fér hozzá, igazán csodálatos, ezen a lemezen nem tud kibontakozni.

Akkor a számokról:
Az albumról először a "The Carpenter" c. számot mutatták be a közönségnek. Tarja és Tuomas duettjéről van itt szó, de az egyhangú dallam, a szinte végig változatlan hangszín engem nem vitt közelebb az együtteshez. Ha valóban ezután a dal után "kellett volna" rajongóvá válnom, akkor az nagyon nem jött be. Akkor már inkább "Elvenpath". Ezen érezhetőek a későbbi stílusjegyek, mint a pörgős dobszólam és az erős gitárkíséret, valamint Tarja is magasabb hangszínt enged meg magának, így válik az "Elvenpath" az album egyik alappillérévé (nem véletlenül kezdődik ezzel). Érdekesség, hogy a dalban részletek hallhatók Ralph Bakshi 1978-as "A gyűrűk ura"-feldolgozásából.
Az albumon van még két szám, melyekre érdemes fülelni. A "Nymphomaniac Fantasia"-ra nem lehet azt mondani, hogy nincs benne változatosság, ugyanis a lassú indítástól kezdve a katonai dobpergésen keresztül a szintetizátor uralta és Tarja hangjával kombinált belső részeken át egy másfajta ritmussal megkomponált lezárással megfűszerezve érdekes egyveleg, az biztos. Az "Angels fall first" pedig mindenféle hangszert kombinál: itt pengetős, vonós, fúvós és ütős hangszer is megfordul, a dal pedig ezeknek és Tarja operahangjának varázslatos kombinációja - ez az a szám, ahol tényleg mindenkiben tudatosulhat, hogy egy nem hétköznapi torokkal megáldott vokalistával van dolgunk.
A lemezhez hozzátartozik még a "Lappi (Lapland)" címet viselő, négy számot tartalmazó dalcsokor is, amely finn és angol dalszövegeket egyaránt tartalmaz. Egyben hallgatva még jó is lehet, lassú szám(ok)ként jól funkcionál(nak), és lezárásnak is megfelelő(ek).
Az olyan dalok, mint a "Beauty and the Beast" (nem keverendő össze egy másik dalukkal, a "Beauty of the Beast"-tel, amely a Century Child c. korongon található, és "csupán" 10perces), az "Astral romance", a "Tutankhamen" és a "Know why the Nightingale sings" nem hagytak bennem mély nyomot. A túl sok instrumentális rész sokszor szétzilálta a dalokat, hisz itt a változatosságra törekedésben túlzásokba estek, és a számok elvesztették az esélyt arra, hogy megmaradjanak a fejekben.

Ajánlatként a címadó dal, az "Angels fall first", mert egy igazán gyönyörű ballada:



Összegezve: 10/3, ez még nagyon nem sikerült nekik. Hiányoznak a kiemelkedő dalok, az énekelhető és koncertre való számok, de ezt a lemezt tényleg tapasztalatszerzésnek és szárnypróbálgatásnak fogom fel, mert később tényleg sokkal jobbak lettek.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése