Végre megérkezett az új Thirteen Senses-korong, amelyre már három éve várnak a lelkes rajongók (köztük én is). Se megjelenési dátum, se album cover, de bizonyos ideig ingyen meghallgatható az egész új album az együttes honlapján >>itt<<. Tessék sietni, megéri, mert le a kalappal a számok előtt.

(ahogy írtam, nincs borító, de azért teszek be egy képet a bandáról)

Ami biztos, hogy érzékelhető stílusváltás történt az együttes életében. A korábbi albumaikról (vélemények: >>itt a "Contact"-ról<< és >>itt a "The Invitation"-ről<<) azt írtam, hogy melankólikusak, a dalok kiválóak kikapcsolódáshoz, merengéshez stb. De a fiúk elhagyták ezt az irányvonalat, és egy kicsit ütemesebbre vették a tempót. Nem "zúzzák" végig a lemezt, de tény és való, hogy a dallamosabb nótákra mentek rá. Csupán 9 dal került fel az albumra, és ugyan ezek hosszabbak, mint az átlag, mégis darabszámban igen kevésnek találtam három év várakozás után. De nem lehet panasz a minőségre, az biztos.

Nézzük a dalokat:

Az együttes Myspace-oldalán már korábban elérhető volt néhány demó. Én mondjuk egynél leragadtam, méghozzá a "Crystal sounds"-nál, ugyanis itt úgy megijedtem, hogy nem mertem tovább hallgatni a dalokat. Egész egyszerűen brutális szám, mintha egy galoppversenyen egy lovon vágtázva hajtanék a cél felé, miközben ez a dal lenne a filmzene. Albumindításnak nem is lehetett volna jobb számot választani: először nagyon-nagyon utáltam, azt mondogattam magamban, hát hol a régi stílus? Aztán mivel ez volt az első dal, és a honlapon mindig meg kellett várnom, míg betölt a többi, addig ezt hallgattam, és egy idő után megszerettem. Most meg szinte ez a kedvencem, mert az erőteljes dallama megmarad a fejben egy idő után, új volt az ilyen szintű pörgés két nyugisabb lemez után.
A "The loneliest star" viszi tovább a lendületet, nem is akárhogy. Bár Will South nem bír tökéletes hanggal, de itt azért kiereszti rendesen, méghozzá szép tisztán (mert azért élőben vannak még hibák nála is..). Egy honlapon olvastam, hogy valaki úgy érezte, ebben a dalban A-ha/Snow Patrol/Mew-keresztezés történt - és jogos, az eleje valóban emlékeztet egy kicsit az A-ha stílusára, és maga a dal némileg a Mew zenéjére hajaz, de Snow Patrolt nem igazán tudok benne felfedezni. De azért nem mondanám azt, hogy "The loneliest star" mások tollával ékeskedne, szerintem remek dal lett.
Amit nagyon vártam, az a "Home" volt (aztán nem is ez lett a kedvencem). A Kyle XY c. sorozatban debütált, de sehol semmilyen formában nem adták ki, így csak egy rossz minőségű YouTube-verzió keringett az internet éterében. Azt rongyosra hallgattam, ugyanis ez a dal kicsit a megszokott Thirteen Senses-stílusra emlékeztet. Bár nincs zongora, azért a gitárjátékban fellelhetőek ismerősebb elemek.
Az "Imagine life" már inkább mondható valami Snow Patrol-szerűnek, talán a dob és az alapritmus miatt van bennem ez az érzés. Ettől függetlenül érdekesnek mondanám a dalt, de nem pont ez a kedvencem.
Az "Animals" felfogható amolyan különcnek: valójában két dalnak tekinteném, érezhető a két külön egység. Alapvetően lassú számokról van szó, kellemes balladákról, de váltakozó ritmusokkal. Visszatér végre a zongora, a dal végén uralja az instrumentális részt, ahol még egy vonósokkal domináló szimfonikus betét is helyet kapott. Egyébként ez a dal nem összekeverendő a "Contact"-en szereplő "Animal" c. számmal, sajnos nem volt túl kreatív a címválasztás az új album ezen dalánál.
Az "After the retreat" házon belül marad, szerintem az "Automatic" c. számra emlékeztet, de csak nyomvonalakban, ugyanis ez a dal sokkal tempósabb, jól illeszkedett volna a kezdő dalok mögé is.
Jön az "I saw stars disappear", melyre nehéz jelzőket találni. Ez sem a kedvencem, pedig nem rossz, csak semlegesebb a többinél. Pedig van itt zongora is meg felgyorsulós refrén, és instrumentális részek is jelen vannak, de valahogy kilóg a többi dal közül.
Az "Answer" igazából egy csoda: a régi stílus köszön vissza, melankólia megint, és mégse, mert az átvezető részek sietősnek ható dallamai után jöhet a lassú refrén egy kellemes nyújtással á lá Will.
Az album méltó befejezése lett az "Out there", amely 8 perces hosszával kicsit soknak tűnhet, de szokatlan élményt nyújt. Mintha előbújt volna Will South Mozart-énje: klasszikus, pattogós zongorás elemeket vitt bele a dalba. Aztán a szám szinte átfordul filmzenébe: nekem a Karib-tenger kalózai jutott eszembe, mely a végére lecsendesedik egy kellemes instrumentális betétbe.

Ajánlatként jön az "Answer":


Összegezve: 10/9, mert az egész album egyben hallgatva igazán remek lett, magával ragadó és lendületes. Szerintem jót tett az újítás, erre az albumra mindenképpen megérte várni. Bízom benne, hogy kapunk majd valami deluxe edition-t is (persze előbb jelenjen meg hivatalosan ez az album).


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése