"...for every taste, for every try, for every cry that never dry..."
Különös, hogy Natasha Bedingfield sosem úgy épült bele a köztudatba, mint egy igazán tehetséges popénekes, hanem mint egy samponreklám dalának előadója. Pedig aztán csinál érdekes dolgokat is ez a lány. Először is a hangja ezerszer jobb, mint a legtöbb énekesnőnek, akik mára már minden csapból folynak, valamint eddig három albumból kettőt kétszer is kiadott, csak azért hogy még több dalt pakolhasson fel rájuk.
Ez történt 2010-es Strip Me-jével is, melyet megtoldott három dallal, majd idén megint kiadott. Ami pedig igazán szerethető és előnyös ezzel az albummal kapcsolatban, hogy nincsen egységes hangzás rajta. Vannak a zongorás dalok (Recover), a slágergyanús számok (Pocketful of Sunshine), a klasszikus Bedingfield-popslágerek (Run-Run-Run), a "kérlek ne legyél Leona Lewis" balladák (Try), az "ez vajon hogy került ide?" diszkósított darabok (Touch) a "köszönjük, hogy Ryan Teddert is felkérted producernek"-féle r'n'b nóták (Strip Me) és még sok-sok más.
Összességében véve, ha még el is tünedezik egy-két dal a tizenhat szám tengerében (Can't Fall Down, Little Too Much, No Mozart), egy egészséges, túlnyomó részben jókedvű poplemezt kaptunk, aminek igenis nagyobb hírverést kéne kapnia. Lepontozódik azonban azért, mert valóban hiányzik az a fajta természetesség, ami miatt a These Words vagy az Unwritten kőbe vésve örök slágerek maradnak. 10/6
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése