"...call my name, wake me up from sleeping, my poor heart it needs a home..."
Jonathan Jones számomra mindig is a "szomszéd srác" kategóriába fog tartozni, annak ellenére, hogy két sikeres poprock együttes, és immár két szólólemez áll a háta mögött. A Waking Ashlandben megmutatta, hogy zongorával is lehet rockot játszanni, a We Shot The Moonban a világ napos oldalán kalauzol minket végig, szólólemezein pedig mindent eljátszik, ami a fent említett projekteken nem fért el.
De mivel nem ment neki túlságosan jól, rajongóira kellett hagyatkoznia, és tőlük segítséget kérnie. Második szólóalbumát, a Community Groupot csakis és kizárólag adományoknak köszönheti, amiben nincs semmi szégyellnivaló. Az, hogy a Community Group létrejöhetett, megmutatta, mit tudnak elérni a rajongók, a zene szerelmesei, ha összefognak, és azt, hogy egy feltörekvő énekes világhírű producerek nélkül is hallathatja a hangját.
A We Were Younggal ellentétben JJ ezalkalommal beveti a nagyágyúkat. Vonós- és fújószenekarokat hívott meg, és esküdni mernék, hogy a Brand New Eyes bluegrass-inspirált, a Vacancy-ben pedig hárfát is hallok (csakhogy véletlenül se vesszen kárba az összegyűjtött pénz). Bátrabban bánik a dobokkal (az hiányzott a WWY-ból, a dobok!), elővette legjobb és legpattogósabb zongora riffjeit (nincs itt idő szomorkodásra), ami nem is zongorarock hangzást kölcsönöz a daloknak, sokkal inkább ezt a retrós soft rockot, igazán lenyűgöző. A Community Group projekt sokoldalúságát a sokféle hangszer mellett Jonathan Jones dalszerzésének fejlődése is okozza. Az életnek olyan sok területéről veszi a témákat, hogy az egész lemez egy nagy lélegzetnyi friss levegő, mintha kitárna egy hatalmas ablakot a világra.
10/8 - JJ még mindig nem olyan határozott, mintha nem hinné el, hogy mindez megtörténik vele, de kétségkívül jó kis lemez ez semmittevős délutánokra, ablakon kibámészkodós bambulásra, családi nyaralásra utazós kocsiutakra.
A szerző ajánlata: East Coast Feeling, Duracell, Vacancy
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése