Lykke egy okos lány. Okos, mert választhatott volna egyszerűbb dalt is következő kislemeznek: a Rich Kids Blues például két másodperc alatt sláger lett volna, a Youth Knows No Painnel a Föld lakosságának azon részét is meghódította volna, akik eddig nem ismerték/szerették őt, a szerencsés kiválasztott mégis a Sadness Is A Blessing lett. Lykkének nem is volt még ilyen lassú single-je, kérdés, hogy működik-e egy videóval.
  Igen. Működik.
  Egy tragikus apa-lánya kapcsolat egy rövid részletének lehetünk tanúi, mely egy étteremben zajlik le. Azzal kezdődik, hogy Lykke Li egymás után húzza le a pohár vodkákat, miközben édesapja (Stellan Skarsgård) szomorú szemmel nézi, amit lánya művel magával. Gyaníthatóan nem felhőtlen a kapcsolatunk, ez látszik azon, ahogy egymásra néznek, majd mikor Lykke előbb kiköp egyet, majd feláll, és azon az elegáns helyen őrült táncba kezd, a háttérben üldögélő vendégek tekintetéből az is világossá válik, hogy hősnőnk valószínűleg nem kívánt a számára kijelölt útra lépni, a saját döntéseit hozta meg, ami miatt aztán sokan elítélték és elpártoltak tőle. Egészen addig láthatjuk ezt a fájdalmas gyásztáncot, amíg pár jóltermett pincér meg nem próbálja lenyugtatni Lykkét, ő viszont előbb próbál kitörni, majd tehetetlenül a földhöz vágja magát és vonaglik a karjaik között.
  Ezután jön az atyai közbelépés, és az utolsó ölelés során Lykke elér a megadás státuszába, amikor lehull az álarc, feltörnek az igazi érzelmei, és sírni kezd. Pont.

  Rengeteg metaforát bele lehet illeszteni, erőltetni a videóba, minden kis részletet meg lehet magyarázni. Nem igazán érdemes. Én a történetet azért mondtam most el, mert a hétperces videó elbátortalaníthatja az Interneten kószálók nagy részét, de érdemes tudni, mi folyik benne. A képi világ újdonság a Lykke-videók sorában, szokatlanul meleg, szokatlanul közelinek érződik, a nagyszerűsége pedig mindenféleképpen formabontó. 10/9



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése