"...I'm growin' up high, and I'll come down when I die, I'll sleep when I die..."
Útjára is indítanám 2011-et egy olyan lemezzel, amit habár nem sikerült elemeznem az év vége előtt, a legjobb albumok listájára felkerült, úgyhogy most meg is szeretném magyarázni, miért.
A brit X Faktor nyertesének, Matt Cardle-nek az együttese lenne a Seven Summers, akik már egy ideje együtt zenélgettek, de mostani nevük alatt csak 2009-ben álltak össze, és első lemezüket is saját erejükből adták ki, mivel lemezszerződésük nem igazán volt.
A Seven Summers elsőre egy átlagos garázsrock bandának hangozhat, de valójában a pop, a rock és a folk mindenféle hatása hallatszódik minden dalon, miközben a zenészek profikat megszégyenítő technikával pengetik a húrokat és verik a dobokat. Cardle ekkor még nem nagyon használta azóta már elhíresült falsettóját, de ha fülelünk, nem egyszer elkaphatjuk az énekes megannyi oldalának egyik legkülönlegesebbjét.
Míg a legtöbb, kiadótól független, szárnyát még csak bátortalanul próbálgató garázsbanda alig mer kísérletezni, a komolyabb riffeket mérföldekkel elkerülik, és leginkább csak a szerelmről írnak, addig az essexi csapat bátran ugrál a komolyabb rockszámok (Grow Up High, Dirt, Live Without It) és a szoftrock trackek közt (Find Me There, Just A Day, Way To Be). Cardle úgy játszik a hangjával, mintha legalábbis tíz éve énekelne kisebb pubokban, klubokban, miközben a tagok minden mozdulatán hallatszódik a zeneszeretet, és ez a kellemes érzés szünet nélkül tart a lemez elejétől a végéig.
10/8 - Habár minden tag legalább egy együttest a háta mögött tudhat, úgy tűnik, ezúttal rátaláltak az ideális összeállításra és hangzásra, ami előreviheti őket, és az oldalukra állíthatja Az Indie-t.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése