Tudom, hogy eléggé el vagyunk maradva a posztokkal, de az vesse ránk az első követ, aki tud net nélkül posztolni, vagy suliba jár, és lelkileg még nem ment tönkre tőle.
  Ez lett volna a bocsánatkérés része. ;) Viszont nézzük, kedvenc wales-i görög énekesnőnk ezúttal mit hozott össze. 

  Nem voltam elragadtatva a hírtől, miszerint a Shampainből készül a következő single, mivel nem igazán kedvelem a dalt, és egy olyan videót sem tudtam elképzelni, ami ütné az Oh No! vagy Mowgli's Road színvonalat. Ez nem is sikerült, sajnos, viszont akad nem egy-két látnivaló ebben a klipben is.

  A vágás - főleg az elején - remek munka, egy kicsit a néző is úgy érezheti, mintha be lenne csiccsentve, az atmoszféra pedig teljesen a depressziós, magába zuhanós érzést kelti, ami nagy kontraszt a dal hangulata mellett (ha a szövegtől eltekintünk). Valamint a koreográfiával Diamandis is meghajolt a legendás Thriller klipje előtt. 

  10/4 Még mindig nem örülök a klipnek, enyhén hatásvadász, és nem tartom okos döntésnek ellőni az összes single-t az album kiadásának évében, főleg nem a leggyengébb dallal zárva a sort. (ezt Ellie Goulding kisasszonynak is üzenném.)

Read Users' Comments ( 0 )

  Jaj, ne!

  Marina Diamandis újabb kislemezzel jött ki debütáló albumáról, és ezzel együtt jött a hozzávaló klip is. Számomra rögtön a Hollywood videója ugrott be, az is nyíltan bírálja az amerikai giccset és felszínességet, most viszont a félig wales-i, félig görög énekesnő a társadalom pénzre és hírnévre irányuló megszállottságát figurázza ki. Már a dal maga is kicsit skizofrén, hiszem egyszer azt mondja: "I'm only after success", másszor pedig azt, hogy "Don't need money, don't need fame, I just wanna make a change". A klip - ezzel ellentétben - világosan egy görbe tükör a sikert bármi áron elérni vágyók elé, éppenséggel ezúttal egy 90-es évek beli rajzfilmhez hasonlító, rikítóan színes videóklip formájában.

  Egyértelműen nagyon jól sikerült, nincs "túltáncolva", élénk, és persze ott van Marina, aki most is imádnivaló.

10/8, mert személy szerint több Mowgli's Road szerű klipet szeretnék látni Marinától.

Read Users' Comments ( 0 )

Nemjó. Nem tudom. Nem örültem már annak sem, mikor megtudtam, hogy single lesz a dalból, akkor meg pláne nem, mikor megláttam a klipet.

Tisztában vagyok vele, hogy ez egy gúnyos, ironikus, szarkasztikus dal akar lenni az idióta amcsikról, és ehhez igenis ilyen klip kellett, de valahogy mégsem éreztem azt, hogy most mennyire földhöz vágna, vagy mennyire borzasztó nagy elégtétellel töltene el, hogy most így megkapták az üresfejű szurkolólányok és a bunkó focisták. Egyszerűen csak van ez a klip, nem csinál semmit.

  Az Obsessions, a Mowgli's Road vagy az I Am Not A Robot klipjeit nézegetve ez nagyon nem lett Marinás.

Kapja a 10/5-öt és nem vagyok boldog.

Read Users' Comments ( 0 )

"Oh my god, you look just like Shakira! No, no... you’re Catherine Zeta!! Actually, my name's Marina..."

  Nem győzöm elégszer kihangsúlyozni, hogy egy női előadónak nagyon nehéz dolga van nálam, de - ha ez számít valamit - nem lehetetlen meghódítani engem sem, tökéletes példa erre Ellie Goulding, Amy MacDonald, Kate Nash vagy Emilie Autumn, akik mindenkori kedvenc női zenészeim. Ha már szó esett Ellie Goulding-ról, megemlíteném azt is, hogy általa találtam rá Marinára, a félig görög, félig wales-i énekesnőre, aki habár mindenhol hasonló előadóként van emlegetve Ellie mellett, szerintem semmi közös nincs bennük.

   Marina Diamandis - avagy az új Kate Bush (én nem értek egyet ezzel a megnevezéssel) - nem származik szegény családból, nem derültek ki az életéről "véletlenül" sokkoló tragédiák, és mégis egy remek, tehetséges énekesnő vált belőle, aki három single-lel, egy önálló albummal, és több videóklippel is büszkélkedhet.

  Az album főleg a zongora köré épül szintis hatásokkal és elragadó basszussal (Rootless), valamint fura, vicces hanghatásokkal Marinától (Mowgli's Road). Az énekesnőnek amúgy félelmetesen magas hangja van, ugyanakkor természetesen, nyersen, néha már idegesítően profin képezi a mélyebb hangokat is (Girls), emellett pedig tud még rekedten sikoltozni is (The Outsider), vagy már-már áriázásba áthajlóan énekelni (I am Not a Robot).
  El tudom képzelni, hogy azoknak, akiknek a Florence+The Machine hősnőjének hangja nem tetszik, azoknak az is ellenszenves lesz, hogy Marina ennyire rettenetesen sokat affektál, de szerintem ez mind az érzelmek, indulatok kifejezésének eszköze, és valahogy mindig is vonzódtam a lökött énekesnők zenéjéhez.

  A dalok szövegileg mind egyfajta önkifejezés köré csoportosulnak, van itt minden, álmok elérése (Are You Satisfied), társadalomkritika (Hollywood), szerelem (Obsessions), valamint görbe tükör és őszinteség is (Oh No!).

10/8 - Egy kicsit féltem az albumtól az elején, mert nem éreztem az I am Not a Robot féle elsöprő energiát/kedvességet az első dalokban, de végül az egész album alkot egy egységet, egy egyéniséget, és remélhetőleg egy ígéretes és sikeres jövőt.

Read Users' Comments ( 0 )