Mona - Mona (2011)

"...king of the castle, it's gonna fall fast though, oh no man, I got something to prove..."

A nashville-i Monát tavaly szeptembere óta folyamatosan a figyelem középpontjába tologatja mindenki, aki éri őket, és a következő Kings of Leonként és U2-wannabe-ként emlegetik a négy amerikai fiút. Talán ezért is lehet, hogy az NME review-jának tíz bekezdéséből nyolc a hasonlítgatásra épít, a Guardian simán leszarozza őket a Pitchfork pedig még csak szóra sem méltatja a zenekart.

  Én azonban minden háttértudás nélkül álltam neki debütáló albumuknak, és kellemesen csalódtam. Nem fogok "olyan, mint"-ekkel dobálózni, ha valaki arra kíváncsi, keresse fel az NME albumelemzését, tele van olyanokkal. A sokat akar a szarka-effekt azonban igenis kifizetődik. Igenis ambiciózusnak kell lenni, elő kell venni az arénarock gitárokat, grandiózus vokálokat kell írni és úgy istenesen a dobok közé csapni. Négy amerikai rocker miért bújna el a sarokba, mondván "ugyan srácok, ez még csak az első lemez, nem csavarjuk fel a hangerőt annyira". De! Igenis, üvöltsön a gitár a lehúzott tetővel autózós Listen to Your Love-ban, érezzük úgy, hogy egy stadiumnyi ember ordítaná kórusban a Shooting the Moon refrénjét, hogy dörgő vastapssal követelnénk a ráadást a Trouble on the Way után és hogy a legszebb élmény lenne, mikor a Specialt egy darab reflektorfényben adják elő.
  Nem ér ám leugatni a kezdőket csak azért, mert a Kings of Leonnak három albumba telt, mire mert ilyen dalokat írni. Ugyan már...

10/7,5 - Néhol még túlnyújtózkodik a bizonyos takarón (Lines in the Sand, Say You Will), de a Mona első lemeze nagyon bevállalós, nagyon kúl, nagyon bizalomgerjesztő. Játszi könnyedséggel ontja magából a slágereket, miközben visszanyúl a rock alapjaihoz.

A szerző javaslata: Teenager, Shooting the Moon, Lean Into The Fall