Coldplay - Every Teardrop Is A Waterfall (2011)

A világon háromfajta ember létezik. Aki nagyon szereti a Coldplay-t, aki utálja őket, és van is rá oka, a harmadik pedig még életében nem hallgatta meg egész albumukat, de hát nagyon kúl utálni őket (a Nickelbackkel egyetemben), miért ne? Szerencsére a Martin/Champion/Buckland/Berryman négyes éppen ezzel foglalkozott a legkevésbé, viszont az elmúlt években sokkal inkább azon szorgalmaskodtak, hogy dalaik egyre nagyobb tömegeket mozgassanak meg (akár negatív, akár pozitív értelemben), és egyre több rádióállomásra férkőzhessen be. Mintha szükségük lenne rá. Mégis, nem tudjuk észrevenni, hogy az egykor olyan nehezen emészthető, "albumonként párslágeres" együttes a Viva La Vidára kidobált minden felesleges britpopos elemet a zenéjéből, és legalább ugyanannyira eladható lett minden daluk, mint a Snow Patrolnak.

  Ez szintén csak akkor foglalkoztat bárkit is, ha az illető Pitchforkon nőtt fel.

  Az egyre növekvő rajongó- és hallgatótáborral együtt azonban az igények is nőttek, s ma délelőttre többszázezer csodáló rágta tövig minden létező végtagját, amikor is a BBC a világon először adta le az együttes ötödik albumának első kislemezét. Az első visszajelzések pozitívak voltak, a másodikak is inkább lelkesülő fanoktól érkeztek, hogy vallást változtatnak és beleborotválják a tarkójukba az együttes nevét, mi azonban türelmesen hatodszorra és hetedszerre is végighallgattuk a dalt, mielőtt véleményt mondtunk volna. Igen, igen, az intrót megvették a The Sacadostól, rendben, majd túltesszük magunkat rajta, azonban nagyon ismerős ez az alap is. Arra emlékeztet, mikor a már említett Snow Patrol a fenomenális A Hundred Million Suns után best of válogatásukra megírták a Just Say Yest. Nem túlságosan, de éppen eléggé, hogy szemöldökvonogatásra késztesse az embert. Mi ez a hirtelen jött menekülés az elektronikusabb hangzás felé? Nem? Senki nem tudja? Én sem. Biztos valami új trend.
  A negatívumok sorát akkor ennyivel le is tudtuk volna, most jöjjenek a dolgok, amikért érdemes szeretni ezt a dalt. 

  Itt van először is az észbontó riff, amit Jonny Buckland tehetségének köszönhetünk (annyira jól működik ez az ír hangzás egy ilyen modern borítóba csomagolva), a rövidke sorok, amikhez tökéletesen passzol az intenzív dallamvezetés, és gondoljunk csak bele, milyen őrjítően fog ez hangozni arénákban, fesztiválok nagyszínpadain, csakúgy ahogy klubkoncerteken is. Ezért szerethető a Coldplay, mert habár sokat változtak a kezdetek óta (bréking nyúz, a változás nem mindig rossz), de amikor megugorják a szintet, akkor toronymagasan.
  Azt hiszem, eleget hízelegtem nekik, abba is hagyom, hallgassa mindenki soksok szeretettel. 10/9