Az amerikai, alternatív metál és post-grunge stílusban lavírozó rockbandát egyazon napon ismertem meg a Three Days Grace-szel és a Reddel, hiszen hangzásvilágukban sok párhuzamot fedezhetünk fel. Bár hármuk közül a Breaking Benjamin énekesének, Benjamin Burnleynek a hangja fogott meg a legkevésbé, azért az együttes stílusa mégis megtartott a hallgatóik között. A discography átvizsgálása után harmadik stúdióalbumuk, a Phobia volt az, amelynek szinte összes dalát az emészthetőbbek közé soroltam.
Nem mondanám, hogy egy változatos, sokféle hangszereléssel bíró albumról volna szó, mert nem. Bár megoszlanak a keményebb, zúzós betétek a lightosabb dallamokkal, mégis megvan bennem a hiányérzet annak ellenére, hogy egyébként jó számokról van szó.Talán a Breaking Benjamin egyik legismertebb slágere a "The diary of Jane", amelyet bátran ajánlok ismerkedéshez, de az emészthetőbb dalok közé tartozik még az "Until the end", az "Evil angel" és a "Dance with the devil" is. Igazság szerint mindegyik szám hallgatható, viszont egyik sem túl slágeres. Hiányolom a változatosságot, a merészebb kísérletezést, mert így egyben lejátszva a lemezt (korábban sosem hallgattam albumszinten a Phobiát, csak rámondtam a dalokra a diszkográfia hallgatásánál, hogy oké, ez elmegy) bizony unalmas sajnos.
Ajánlatnak azért legyen itt a "The diary of Jane", mert ez az egyik legjobb száma a bandának, és jól reprezentál mindent, amit az együttes művel.
Összegezve: 10/5, mert mint írtam, végülis jó dalok, csak maga az album kicsit vontatottnak és unalmasnak tűnik. De semmiképpen se írnám le az együttest, vannak az ittenieknél jobb számaik is.
