Az igaz, hogy Magyarországon 2010 az X Faktor éve, Angliában a 2010-es év azonban már a műsor hetedik szériájának éve volt. A tehetségkutató verseny (melynek szülőatyja nem más, mint Simon Cowell) eddig csak egy olyan nyertessel ajándékozott meg minket, akinek a nevét mindenki ismeri (Leona Lewis, 2006, a többiek sajnos nem sok sikerrel jutottak ki a szigetországból), azonban az idei idényben is feltűnt egy-két ígéretese tehetség. Köztük volt Matt Cardle is, aki egy igen színvonalas finálé keretében győzte le Cher Lloydot, a One Directiont és Rebecca Fergusont, így rögtön át is vehette első kislemezét, mely egy Biffy Clyro feldolgozást, és három a döntőben előadott dalát tartalmazza.
  Nem különösebben rajongok a tehetségkutatókért, az idei brit X Faktorban azonban nem kevés lehengerlő személyiség került elő, Matt Cardle pedig minden bizonnyal mindenki másnál jobban megérdemelte a győzelmet. Tizenhét éve küzdött azért, hogy elismerjék, és mikor a siker kapujában még egy betegség is az útját állta, utolsó csepp erejét is beleadva kiénekelte a lelkét is, megnyerve ezzel a közönség és a mentorok szívét.
  A Biffy Clyro rajongók hallhatóan/láthatóan nem örülnek a feldolgozásnak, többek között mert így "elmainstreamesedik", a dalt át is nevezték, számomra is érthetetlen módon (eredeti cím: Many of Horror), és ha lehet, még "csöpögősebbre" sikerült, mint az eredeti. Úgy gondolom azonban, ennyi luxust és drámaiságot megengedhet magának egy volt szobafestő, akinek az élete éppen a legjobbra fordult. A hangszerelés ellen pedig nagyon senkinek nem lehet kifogása, hiszen éppen annyira fennkölt és gigantikus, amennyire annak egy ilyen nagyszabású eseményen lennie kell.
  10/9 - Matt Cardle az X Faktorban mindent képviselt, amiért az emberek a brit indie-t szeretik, az egyszerűséget, a tehetséget, a természetességet, a humort és a kapcsolatot a közönséggel az előadás közben. A When We Collide sem lett más.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése