2010 Legjobb Albumai (Tia)

 Mindent meghallgattam, amit csak tudtam idén is, és mire eljött az év vége, összeállítottam a listát a tizenöt albumról, amit a legjobbnak tartottam 2010-ben. 


15. Fixed at Zero, VersaEmerge
A VersaEmerge nem a múlt héten állt össze, és nem is ez az első próbálkozásuk a stúdióban, ezt tisztán lehet hallani. Helyenként még hallhatóan nem biztosak benne, hogy inkább a garázsrockot folytatnák, vagy beadnák a derekukat a tinipunk tömegek követeléseinek, de Sierra hangja és zeneírói tehetsége garantálja, hog bármerre is induljanak el, ott sikereket fognak elérni, és kiérdemelt lesz az elismerés, amit kapnak.



14. My Best Friend Is You, Kate Nash
Kate-ben képtelenség nem imádni a felfedezővágyat, azt, hogy mindig valami újon töri a fejét, és meg is valósítja azt, hiába mondják neki, hogy az nem nőies, az nem helyes, nem népszerű, miegymás. Nem mindig kifizetődő ez a kalandozás, de Kate kétség nélkül ezt egyedül is meg tudja oldalni.




13. Smoke & Mirrors, Lifehouse
Sokan elpoposodni vélik a Lifehouse-t, és ebben nem is tévednek. Azonban elfelejtjük, hogy Jason Wade sem ma kezdte a zenélést, és zenésztársai is már elég régóta nagyon technikásan játszanak hangszereiken. Az, hogy az általuk választott zenei stílus nem követel nagy bravúrt egyikőjük részéről sem, az már a saját dolguk. Ötödik, Smoke & Mirrors című lemezükön bebizonyítják, hogy bármilyen témában tudnak szöveget és zenét írni, és még mindig mesterei a riffeknek és a változatos alapoknak.



12. A Curious Thing, Amy MacDonald
Amint azt már sokszor elmondtam, Amy legújabb albumának is csak annyi a problémája, hogy túl nagy témát akar felölelni, olyan nagyon, hogy lassan belefullad az általános igazságokba és az élet értelmének kutatásába, azonban Amy hangjával, tapasztalátával és az őt támogató zenészekkel az énekesnő nem tévedt rossz útra, mert még mindig zseniális zeneszerző.





11. Go, Jónsi
Jónsi egy nagyon érdekes énekes. Első szólóalbuma tele van csodás dolgokkal, angol és izlandi szövegekkel, amiknek a felét sem értjük, mégis egyszerűen tudjuk, hogy nemcsak a körítés, a színek, az alapok, a dobok szépek, hanem minden, amihez Jónsi hozzáér. Olyan érthetetlen az izlandi fiú világa, hogy aki okos, az nem kutat mélyebb értelmek után, inkább hátradől, és élvezi a tiszta zenét.





10. Happiness, Hurts
Az első benyomást a Wonderful life-hoz készült ködös, félhomályos videójukkal tették rám, majd az albumban sem csalódtam. Ha egy szóval jellemezhetném, azt mondanám "retro", és igaz is lenne. Örülök, hogy visszahozták a 90-es évek szintipopját, az elegáns elektronikus zenét, az érzelmes témákat, a szép szövegeket, a hátrafésült hajat és az élére vasalt öltönyöket. Szép munka.




9. Seven Summers, Seven Summers
Matt Cardle bandája az utolsó pillanatban szaladt fel a lista kilencedik helyére, és úgy vélem, tökéletes helyen van itt. A Seven Summers arról szól, amiről egy kezdő garázsrock együttesnek szólnia kell: szerelemről, italozásról, családról, az életről, sajnos nagyon gyakran szomorúságról is. Ennyi még nem is lenne elég a kilencedik helyhez, azonban az essexi zenekar sem féleszűekből állt össze, így tagjai sok szellemes, ötletes témát pakoltak az albumra, rengeteg, profikat is megszégyenítő riffet, és ha lehet, még több zeneszeretetet.




8. The Family Jewels, Marina & the Diamonds
Marina debütáló lemeze úgy hangzik, mintha legalábbis már évek óta a zeneiparban lenne. Magabiztosan, minden gátlását levetkőzve ír gyakorlatilag bármiről, amiről kedve támad. Szókimondó, határozott, szellemes és nagyon intelligens. Példakép lehetnek lányoknak, és hogy a fiúkról se feledkezzünk meg, látványnak sem utolsó.





7. The Suburbs, Arcade Fire
Ha a lemez meghallgatása után kérdeznek, még feljebb végzett volna a The Suburbs, azonban idővel rá kellett jönnöm, hogy a konceptalbumokban bizony bele lehet futni pár fillerbe. Ez alól a kanadai Arcade Fire sem kivétel, és hiába szolgáltak nem egy, már most legendás dallal, van bőven, ami lehúzza az album minőségét. Hogy dicsérjem is, a zenekar egyértelműen egy új korszakba lépett, ahol remélhetőleg folytatják küldetésüket, hogy elterjesszék a világban a minőségi indie szeretetét.



6. Illuminations, Josh Groban
Először valamiféle különdíjat akartam adni Joshnak, de aztán rájöttem, hogy ennyi erővel lehetne Top50 album listám is, csak hogy mindenki felférjen. Josh valóban az év legjobb férfi előadója, albuma pedig - eltekintve két gyengébb daltól - hozza, amit elvárunk egy ilyen énekestől. Vannak új ötletek, régi ötletek újrahasznosítva, van itt régi Josh, új Josh, érzelmes Josh, indulatos Josh, csakis a legjobb, csakis a legjavából.




5. Interpol, Interpol
Igen, az Interpol negyedik, self-titled lemeze az eddigi kedvenc Interpol-albumom, pedig közel sem tökéletes. Nem hallom ki az általános hangulatot, amiről New York leghíresebb bandája az albumot írni akarta. Nem érzem, hol van az egység a dalok közt, holott mindegyik track egyértelműen tiszta, hamisítatlan Interpol, minőségi post punk revival és indie keveréke, ami depresszív szövegekben és a hagyományos Interpol-hangszerelésben talál utat a hallgatóhoz.



4. Bright Lights, Ellie Goulding
Akkor jöttem rá, hogy Ellie-t mindenféleképpen az első öt legjobb közt kell megemlíteni, hogy még azután is zseniálisnak tartottam a lemezét, hogy a Bright Lights bónuszdalok megtörték az egységet, és összességében nem áll annyira együtt a két "fél", mint a Lightson. Az viszont biztos, hogy az olyan dalokat, mint a Human, Home és Believe Me nem lehet lehagyni 2010 legjobbjainak megemlítésekor. Ellie lassan, de biztosan halad afelé a művész felé, amilyen lesz egy-két év intenzív alkotói munka után. Ilyen fiatalon ennyi érzelmet, értelmet és élettapasztalatot vinni egy lemezre csakis jót jelent. Ígéretes tehetség, figyeljünk rá oda.

3. The Place We Ran From, Tired Pony
A Gary Lightbody által létrehozott megaszupergroup lemeze irreálisan hosszú ideig vezette ezt a listát, aztán úgy döntöttem, hogy nekem egy hétnyi stúdióban izzadásnál, pár langyos gitárnál és minden idők leggyönyörűbb szövegeinél több kell, hogy ott is maradhasson. Tisztelek minden zenészt, aki bármilyen módon hozzátett ehhez a mesterműhöz, mert egy igazán érett, megfontolt, okos projektet hoztak össze, minden perce sokkal élvezhetőbb csöndben, elmerengve egymagunkban a zsúfolt buszok és utcák helyett. Nem hibaként rovom fel ezt a bandának, csak megmagyarázom, hogy ezért a harmadik hely.

2. Of Men and Angels, The Rocket Summer
Ha hiszitek, ha nem, ez volt a legnehezebb szülés mind közül. Bryce Avarynak ugyanúgy kell becsülni hangi adottságait, mint zenészi tehetségét és szövegírói készségét. Negyedik lemeze egy roppant pozitív szösszenet lett bátorító gondolatokkal, mosolygással és rengeteg zongorabetéttel. A mai, egyre őrültebbé váló popzenében öröm egy olyan lemezt a kezünkbe venni, amitől csak egyszerűen jókedvünk lesz.




1. Science & Faith, The Script
Egy közel tökéletes albumról nehéz sokat mondani. Ha valaki nem kedveli a szerelmes dalokat, a The Script második lemeze biztosan nem neki való, az biztos. Számomra mégis elragadó élmény volt a Science & Faith, mert habár nem mindenhol szól a megjelölt témáról, minden dalhoz tartozik egy történet, amelyeket Danny O'Donoghue hanyag eleganciával foglal szavakba, két társa, Glen Power és Mark Sheehan pedig szívüket-lelkület belepakolják gitár- és dobjátékukba. A Science & Faith végig nagyon érdekes és izgalmas, minden perce azt tanúsítja, hogy a The Script tagjai készek kilépni eddigi szerepükből, felfedezni más stílusokat, kényelmesen és magabiztosan terjeszkedni zenéjükkel, mert azt csinálják, amit szeretnek, és ez az album minden dalán érződik. 


Read Users' Comments ( 0 )

2010 Legjobb Albumai (Helyna)

Eljött az ideje, hogy hosszas hajtépkedés, körömrágás és sírva fel-alá szaladgálás után bemutassam nektek a saját kis 2010-es listámat az általam legjobbnak ítélt 15 albummal. Van olyan lemez, amit igencsak szerettem volna idepakolni, mégis egy hajszál híján csúszott csak le, és akad, aki az utolsó utáni pillanatban kapaszkodott fel. Az első pár helyezett közötti differenciát pedig néha mikroszkóppal sem lehetne megtalálni, annyira csekély. Mikor legelőször megállapítottam a sorrendet, egészen elégedett voltam vele, mire megírtam most az egész posztot, utálom az egészet. DE. Ez a tizenöt album igazán megérdemli a figyelmet, és ez itt a lényeg.

15. Tired Pony - The Place We Ran From


Rossz szájíz ide vagy oda, nem akartam túlmisztifikálni a Tired Pony bemutatkozó lemezét. Korrekt album, nagyszerű érzés hallgatni, hiszen egy csapat elhivatott és profi zenész hozta össze, van rajta pár igazán betaláló dal, Gary Lightbody megint megmutatja, hogy amibe belekezd az rendszerint sikeres lesz, és ennyi. Így is nehéz a helyzet, hiszen olyan albumokat győzött le a rangsorolásban, mint a Happiness a Hurts-től vagy a Science & Faith a The Script-től. Legyen is mindegy, a Tired Pony helyet kap a legjobb tizenötben idén!

14. Apparatjik - We Are Here


Magam sem értem, hogy történt. Hogy csúszott ennyire hátra ez a remek kis album? Nincs rá magyarázatom, nem tudom, mit csinálok. A szupergroup munkássága egyedülálló, ötletes és kissé elvont, bele lehet szeretni és lehet értetlenül csóválni a fejünket rá. Van itt pop, elektronika és experimental, de leginkább négy pasas, akik azt csinálják, amihez éppen kedvük van.

13. Tarja - What Lies Beneath


Mindenképpen szerettem volna Tarjának is helyet találni ezen a listán, mivel idei albumával igencsak meglepett és megörvendeztetett. Változatos, karakteres lemezt hozott össze ezúttal, és remélhetőleg megtalálta a receptet, amivel szólókarrierje igazán sikeres lehet. Legnagyobb fegyvere természetesen még mindig egyedülálló hangja, amelyet a bónusz dalokkal teletömött lemezen hosszú percekig hallgathatunk nagyon konkrét rock-metál körítéssel.

12. Ellie Goulding - Lights


Ebben a pillanatban írtam át Goulding kisasszony helyezését kettővel kisebb számra. Jól látható tehát, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Nagyon jó kis lemezt hozott össze, nyilvánvaló a tehetsége és csodás a hangja, de az átütés még nem következett be nálam. Ennek ellenére szerintem ez egy jó helyezés, és remélem az énekesnő még sok-sok dalban meg tudja mutatni, mit is tud. Amit most kaptunk: szuper dalok és szövegek, valamint egyedi stílus a pop világában.

11. Lifehouse - Smoke & Mirrors


Kicsit lelkiismeret-furdalásom van emiatt a helyezés miatt, hiszen ez az album nagyon jól sikerült, szinte az összes dalt szeretem és nagyon szívesen hallgatom is. Más részről pedig igenis úgy gondolom, jól döntöttem. Határtalan a szeretetem Jason Wade és barátai iránt, és kívánok még nekik rengeteg ilyen vagy ennél jobb albumot és dalt, de nekem ebből igenis hiányzik valami. Valami, ami még az előzőekben megvolt. Ennél több szót nem is vesztegetnék erre, ez az én saját véleményem, hallgassa mindenki őket, mert valóban fantasztikusak!

10. Lostprophets - The Betrayed


Sokakkal ellentétben én a pártját fogom a Lostprophets változásának, és tetszik az, amit a régóta várt és ígérgetett albumon kaptam tőlük. Egy csokor erőteljes dal, ami egyértelműen egy új oldalukat mutatja meg. Szövegileg, dallamvilágilag is hozzák a minőséget, amiben pedig változtak, egyeseknek vagy szimpatikus vagy nem. Nálam ez a helyzet, a tizedik helyet még elkapták, és elég stabilan tartják is az én listámon 2010-ben.

9. Marina & The Diamonds - The Family Jewels


Ahogy már azt a női előadóknál kifejtettem, a brit hölgy stílusa áll hozzám legközelebb a manapság megjelenő új brit üdvöskék közül, és ezt muszáj jutalmaznom ebben a listában is. Az igényes, ötletes album sokáig szólt nálam megszakítás nélkül, Marina ellentmondást nem tűrő, de mégis szimpatikus stílusa és nagyszerű hangja beette magát a hallójárataimba. 2010 egyik legkarakteresebb albuma az övé.

8. Interpol - Interpol


Sok minden szól emellett a helyezés mellett, még akkor is, ha akár még hetedik is lehetett volna egy kis szerencsével. Az Interpol idei self-titled lemeze szerettette meg velem az együttest, hiába ismertem már őket korábban is. Az album jó felépítése gondoskodik róla, hogy a kezdeti slágeresebb dalok után az elszállósabbakra is legyen energiánk, egyedi hangulata pedig elgondolkodtat. Mindenképpen itt a helye a listában.

7. Linkin Park - A Thousand Suns


Eredetileg még előrébb terveztem ezt az albumot a listán, de aztán közbejött egy s más. Engem sikerült meggyőznie a Linkin Park-nak, hogy van még bennük szufla, cseppet sem csalódtam az újabb stílusváltás miatt. Szerintem igen jól sikerült ez az apokaliptikus konceptalbum a sok közjáték ellenére is. Összeáll az egész, hangulata van, szívesen hallgatom.

6. Star One - Victims of The Modern Age


Csupáncsak a nehezebb hozzászokási fázis miatt került a hatodik és nem az ötödik helyre a Star One második lemeze. Amely zseniális, ahogy ezt Arjen Lucassen-től már megszokhattuk, és nagyon jó, hogy ez a csapat zenész újra összeállt valami maradandót alkotni. Tetszik a koncepció, hogy legendás antiutópia-filmeket dolgoztak át zenei nyelvre, az énekesek hatalmasat alkottak, a dalok pedig pár hallgatás után valóban nagy élményt nyújthatnak.

5. The Rocket Summer - Of Men and Angels


Aki két nap alatt képes velem úgy megszerettetni az albumát, hogy alig tudom kikaparni a zenelejátszómból, azt bizony értékelni kell. De félre a szubjektív dolgokkal, próbáljunk koncentrálni! Ötödik helyre való beférkőzését Bryce Avary annak köszönheti, hogy albuma rettentő egységes, dinamikus, tele jobbnál jobb, megjegyezhető, karakteres számokkal, kellemes énekhanggal. Ugyan stílust nem teremt, de nagyszerűen, lelkesen és őszintén műveli azt, amit. Igen, benne volt a dologban az is, hogy előre tudom, hogy sajnálnám, ha kihagynám innen a lemezt. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben csak még jobban belopja magát a szívembe.

4. 65daysofstatic - We Were Exploding Anyway


Sokáig bajban voltam a banda idei lemezével: egy elég hosszadalmas megszokási és megszeretési szakasz után valahogy stagnált az egész dolog, és csak pár napja, mikor újra meghallgattam, jöttem rá, hogy tulajdonképpen ennek itt a helye az élmezőnyben. Stílusváltás ide vagy oda, a 65dos itt is hozza azt, amit szeretek benne, egyúttal pedig bebizonyítják, hogy még van bennük ötlet, érdemes rájuk odafigyelni.

3. VersaEmerge - Fixed at Zero


Az album, ami akár az évem soundtrackjeként is szerepelhetne, ugyanis mióta megismertem, ugyanazzal a lelkesedéssel tudom hallgatni - és hallgatom is. Minden számot kivétel nélkül nagyon szeretek, imádom, hogy ennyire egységes és tudja, hogy mit akar. Az egyszerűség mögött nagyszerű dallamvilág és ötletek rejtőznek, egy nagyon jó hang és tehetséges zenészek - nem tudtam más helyre tenni.

2. Delphic - Acolyte


A harmadik és a második hely között alig tudtam dönteni. Kicsit random módon is történt a különbségtétel, és azt is figyelembe vettem - mint ennél az albumnál általában -, hogy mennyire meglepődtem, hogy tetszett. Utána szépen lassan vált az egyik kedvencemmé az évben, végigkísért a hangulata és a nagyszerűen eltalált, egyedi dalok. Egészen addig jutott, hogy a második hellyel ajándékozom meg.

1. Jónsi - Go


Én megpróbáltam. Félretenni egyértelmű elfogultságomat, tüzetesebben és kritikusabban szemlélni ezt az albumot, keresni esetleg okot, hogy miért ne tegyem az első helyre. Utoljára is meghallgattam újra. És megint teljes mértékben beszippantott, és még mindig úgy gondolom, hogy a legérdekesebb zenei világot teremtette meg idén. Jobban már nem tudom szorozni, hallgatni kell, mert tökéletes, ahogy van.


Read Users' Comments ( 0 )

2010 Legjobb Albumai (Mystrea)

És ímhol fog elkövetkezni az idei legjobb albumok felsorolása, és amely lista tán senkinek sem fog meglepetést okozni a korábbi felsorolások tekintetében. Mindenesetre ebben az évben nem hallgattam annyi (teljes) albumot, amennyit szerettem volna, illetve el sem ért annyi, amennyire számítottam. Így itt némi problémát okozott tizenöt jelölt összeszedése, de azért sikerült, mert szerencsére akadtak szemre- s fülrevaló példányok. Lássuk az idei nyerteseket! (Ajánlatok már nincsenek, mert az itt szereplőket már úgyis agyonlinkeltük a korábbi kategóriákban.)

15. Jónsi: Go

Stílusa még mindig szokatlan, hangja még mindig csodás, dalainak fele elér, fele csak alkalomadtán, szóval eléggé megosztó személyiségként működik a zenéje. Hangszálainak rezgése azonban olyan dolgokat küld ki a szájából, hogy már csak azokat megérné díjazni. Változatos és merész albumösszeállításáért megérdemli, hogy éppen felférjen a legjobbak közé.




14. Interpol: Interpol

Az Interpol idei albuma szintén az „éppenhogy bekerült”-kategória tagja, ám Jónsinál azért kapott eggyel magasabb pozíciót, mert Paul Banks borzongató hangszíne és az Interpol-lemez sötét hangulati jegyei most közelebb estek, mint az izlandi fiatalember által képviselt zenei világ.






13. Locksley: Be in love

Ahogy már az albumborítóknál is írtam, a színesség és a vidámság jól jellemzik a Be in love-ot: ez egy rövid lemez pörgős power pop nótákkal, sokszor rikkantós énekessel és a banda további tagjai alkotta lelkes háttérkórussal. Bár a számok nem túl változatosak, attól még igazi bulikellékek, és borongósabb napokhoz kiválóak derűcsinálásra.




12. Tired Pony: The place we ran from

Gary Lightbody idei projektje is sok helyen szerepeltette magát, legalábbis a mi kategóriáinkat tekintve. Az album egyszerű, ám mégis kedvelhető, és egy igazi példakép, miként bemutatja, hogyan tud ennyi remek zenész valami közös munkát alkotni, ráadásul nem is a silányabb fajtából. A Tired Pony debütáló lemeze ennek köszönhetően ékelődik be az utolsó hármas elé.




11. Fran Healy: Wreckorder

Ha már az egyszerűségnél tartunk, akkor ideje előkapni a Travis énekesének szólóprojektjét, amely megnyugtató dallamvilágával igazán kellemes élmény volt. A kevés hangszert felvonultató lemez a csendes délutánok minden gondot feledtető eszköze lehet, amennyiben nyitottak vagyunk az élményre. Én az voltam, és Fran Healy ezért szerepel ott, ahol.




10. Alex Band: We’ve all been there

Korrekt pop rock album a még mindig nagyszerű torokkal bíró Alex Banddel, aki a The Calling szüneteltetése mellett vágott bele a szólóalbumába. Ahogy azt már elragoztam párszor, eléggé szerelemcentrikus témakört vonultat fel a lemez, de mindezt fülbemászó slágerekkel tölti fel, és így máris elfogadhatóbb az összkép. Annyira, hogy a 10. helyre is bőven elég.




9. James Blunt: Some kind of trouble

A némileg gyorsabb tempóra váltó James Blunt meglepően pozitív csalódást okozott új lemezével, hiszen a tőle megszokott szenvedős szerelmes számok helyett a derűsebb dalok világa felé fordult. Persze vannak itt lassabb nóták is, de most azok sem sikerültek annyira siratósra, mint korábban. Felüdülés volt hallgatni ezt az albumot, örülök, hogy Blunt mert változtatni.





8. Rooney: Eureka

Meglepő, én is azt hittem, hogy előrébb fognak végezni, de aztán mégsem, mert belegondoltam, hogy a többi, előrébb lévő albumokon semmit, vagy legalábbis nem annyi számot pörgetek át, mint a Rooney-nál. Persze itt sem arról van szó, hogy több dalt utálnék, egyszerűen csak nem érzem őket olyan erőteljesnek, mint az előző lemezen lévőket. Pedig az Eurekát is nagyon szeretem, hozza a hamisítatlan Rooney-stílust, a vidámságot, a lelkességet, de valami mégis hiányzik ahhoz, hogy ennél feljebb tegyem ezt a lemezt, úgyhogy maradnak a 8. helyen.

7. Hurts: Happiness

Mindenki belezúgott ebbe az albumba körülöttem, hát én is adtam neki egy esélyt, bár sok kedvet adott hozzá, hogy én éppen akkoriban merültem el a „Wonderful life”-ban. A lemez hasonlóan nagyot ütött nálam, miután sikeresen elkapott a Hurts által képviselt retró stílus a számok fülbemászó dallamvilágával együtt. Nem is igazán találtam negatívumot erre az albumra, de voltak ennél jobbak is idén, úgyhogy a hetedik helyezéssel kell megelégednie az együttesnek.


6. Bruno Mars: Doo-wops & Hooligans

Még egy hete sem ismerem Bruno Marsot, de bemutatkozó albuma gyorsan megbolondított, pedig ez a popos-R&B-s stílus nem pont a zsánerem. De miért is ne tágulhatna az ízlésvilágom? Ez a fiatalember elérte, hogy szinte mindegyik számára örömmel gondoljak, mert megtaláltam bennük azt a fajta megkapó hatást, amelyek nem eresztenek, és amelyek az egész albumot idáig repítették ilyen kevés idő alatt is.



5. The Courteeners: Falcon

Liam Fray a bandájával annak idején levett a lábamról, rengeteget hallgattam a Falcont, mert több, kirívóan lenyűgöző dalt tartalmaz, körítve néhány slágerrel. Stílusban változatos, nem igazán van rajta két hasonló szám, de az egész lemez elég kaotikus lett ahhoz, hogy már kicsit objektívebben és keményebb szemmel-füllel gondoljak rá. Még mindig nagyon szeretem ezt az albumot a maga hibáival együtt, de ennél feljebb sajnos már nem juthat.



4. One Night Only: One Night Only

Debütáló albumuk annak idején nem tett rám túl nagy hatást, csak George Craig hangjába estem bele, de nagyon. Idei anyagukkal azonban messze túlszárnyalták korábbi dalaikat, és a több elektronikus elem becsempészése nagyot lendített a lemez egészén. Hetekig függtem a dalokon, szinte mindegyiket sikerült eltalálniuk úgy, hogy az megfeleljen. Nem is volt kérdéses, hogy a legjobb öt között a helyük.



3. The Script: Science & Faith

Tia masszív imádata rám is átragadt annak idején, és ennek köszönhetem, hogy megismerkedtem a The Scripttel. Egy élmény volt az idei albumuk, a piano rocknak és Danny O’Donoghue hangjának tökéletes összhangjának meglett az eredménye egy fülbemászó slágerekkel csordultig töltött lemezen.





2. Robbie Seay Band: Miracle

Az év egyik meglepetése a sok kategóriát megjárt Robbie Seay Band, amely szövegeinek vallásosságáról, valamint könnyen megjegyezhető és szerethető dallamvilágáról ismerhető meg. Idei lemezük minden egyes számát élvezet volt hallgatni, főleg Robbie Seay nem túl egyedi, de mégis karakteres hangja járult hozzá nagyban az élményhez. Az album egyetlen hátrányaként a hosszú dalokat tarthatnám, de még ezt sem teszem, mert én inkább minél tovább szeretném élvezni a Miracle csodáit.


1. The Sunshine Underground: Nobody’s coming to save you

Erre még én sem gondoltam. De tényleg. A The Sunshine Underground zenéjével üstökösként csapódott be alig egy héttel ezelőtt az életembe, és azóta sem ereszt. Az elmúlt napokban folyamatosan az idei lemezük után nyúltam, és állandó késztetést éreztem számaik hallgatására. Mindegyik dalban megtaláltam valamit, amely jellegzetes jegyévé vált, és a fejembe vésődött, bár ehhez azért idő kellett, a Nobody’s coming to save you nem kimondottan az elsőre lehengerlő albumok közé tartozik. Felfedezése óta azonban repes a szívem, és örülök, hogy belecsöppentem a The Sunshine Underground elektronikával kevert rockjának világába.


Read Users' Comments ( 0 )

2010 Legrosszabb Albumai (Tia)

Ilyen kategóriám csak nekem van, és az ok erre (na meg arra, hogy miért most van először ilyen a blogban) az az, hogy nagyon kevés olyan albumot hallgatok, amivel ne lennék valamennyire alapjából előzékeny, mert a) kedvelem a borítót b) jó a neve a bandának c) jó a neve az albumnak, és egyebek. Idén azonban szerencsétlenül sikerült belefutnom pár nagyon rossz albumba, ezek következzenek elrettentő példának, és bocsánat, ha bárkit megbántok. (Személy szerint örülök, hogy csak hat nevezettem van.)


6. Contra, Vampire Weekend
  Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy valószínűleg jobban meg tudtak volna érinteni, ha nincs tele velük a hócipőm már akkor, mikor még meg sem hallgattam őket. Nem találok bennük semmi egyedit, semmi szórakoztatót, semmi izgalmasat. Egy csapat kisfiút látok magam előtt a garázsban szórakozni apu régi gitárjain, és ennyi. Talán az a baj, hogy nem vagyok elég "indie" a bandának, a lényeg, hogy számomra ez egy bukás volt, mindenki másnak, aki élvezi őket, csak örülni tudok.



5. Ladylike, Monrose
  A stílusomtól egyik legjobban elütő idei album volt a német Monrose Ladylike-ja, én mégis izgatottan vártam, hogy végre beszerezzem, hiszen 2008-as albumuk olyannyira tetszett, hogy még pénzt is adtam ki érte. Sosem gondoltam volna, hogy ők is áldozatául esnek Lady Gaga őrült hadjáratának a popzenében, és átváltoznak három - mondjuk ki - ringyóvá. Örültem volna, ha megmaradnak kedves, naiv énekeslánykáknak, akik a szerelemről és a bulizásról énekelnek, ehelyett kaptam még több bulit és sok szexet, ami felőlem ugyan mehet, amíg nem megy a zene kárára. Szomorú vagyok, hogy ki kell jelentenem: a Monrose eladta magát.

4. Brand New Blood, Feral Children
  Mikor még azt hittem, hogy a Feral Childrennek sikerült az idei év legrosszabb albumát kiadnia, akkor még csak az értelmetlen zajokat, a pszichedelikát és az azonosíthatatlan éneket sikerült kihallanom a Bran New Bloodról. Később aztán megadtam magam, és még egy esélyt kaptak, akkor már nyitottabb voltam, és sikerült felfedeznem némi kísérletezőkedvet és a rock progresszív oldalát, ezért jár a jó pont, ezért jár a negyedik hely. 




3. Astro Coast, Surfer Blood
  Igen, most már egészen biztos, hogy nem vagyok elég indie az ilyen együttesekhez. Egyenesen kimondom: unalmas. A legunalmasabb zene, amit hallottam, pedig hallottam már pár albumot. Nem is az énekkel (már amennyire ezt éneknek lehet nevezni) lenne a probléma, hanem a hangszereléssel. Közel negyven percen keresztül megy ugyanaz a pár taktus, ugyanazzal a pár akkorddal. Legyen surf rock, én nem bánom, de akkor is borzasztóan monoton.




2. Remorsecapade, Woodhands
  Ha már beszéltem unalmas zenéről, akkor az idegesítő zenéről is ideje szót ejteni. Hallgattam már screamo, grindcore és egyéb ilyen sikoltozós zenéket, de egyik sem tette úgy tönkre az idegeimet, mint a kanadai Woodhands állítólag elektronikus rock albuma. Ilyen a pszichedelika, értem, én viszont nem kérek belőle, köszönöm. Inkább alkohol kell, hogy ezt a zenét élvezhetővé tegyük, mert az alkotáshoz is inkább azt és egyéb tudatmódosító szereket használtak, mint tehetséget




1. Hippies, Harlem
  Ha egészen őszinte akarok lenni, először a The Beatleshez hasonlítottak, aztán rájöttem: évekkel ezelőtt ráültem a macskámra, ő akkor járt a legközelebb ahhoz, hogy ilyen hangokat hallasson - de neki sem sikerült igazán. Ha lenne egy csomó konzervdobozom, és be tudnék szerezni egy vemhes rozmárt, akkor tudnék ilyen zajokat és élvezhetetlen szemetet kreálni, különben gratulálok a tucsoni triónak. 


Read Users' Comments ( 0 )