2010 Legjobb Kislemezei (Tia)

Esküszöm, hogy tegnap még volt egy ütős szövegem amellett, hogy a single-ök miért fontosak, aztán elfelejtettem. Mégis, szerintem abban egyetérthetünk, hogy a zenehallgatók többsége nem megy be vakon a boltokba "valamilyen albumot" venni, hanem azt az előadót fogja keresni, akitől előzőleg a rádióban, tévében látott, és megkedvelt. Erre - na meg a további pénzszerzésre - találták ki a kislemezeket, ezek legjobbjaiból következzék egy lista.

  Annak ellenére, hogy iszonyatosan mérges vagyok a bandára, azt be kell vallani, hogy ennél jobb debütáló kislemezt senki nem tudott volna összehozni. Jó dal, sokat ígér, és teljesen sikeresen elfedi, hogy mekkora bukás a lemez maga. Szomorú. És gratulálok.






14. Echoes, Klaxons
Annak ellenére, hogy nem igazán győzőtt meg a Myths of the Near Future, az új lemez megjelenése előtti időszak intenzív várakozással telt részemről is. Az első single, az Echoes reményt adott arra, hogy a brit fiúk érettebben és határozottabban kezdik el kezelni a rendelkezésükre álló lehetőségeket, hiszen az Echoes egy nagyon nagy hangzású, tökéletes dal lett, jól mutatja meg, mit várhatunk a Surfing the Voidtól.





13. Barricade, Interpol
Hiába szeretem nagyon a Barricade-et, nem nagyon tudtam feljebb tenni a listán, mert: nem valami erős track, teljesen nem az Interpol negyedik albumának általános stílusát képviseli (tehát itt is kicsit átverve érezzük magunkat, mint a Ra Ra Riot Boyával kapcsolatban), viszont mégiscsak rengeteg hallgatót ez a dal térített meg (köztük engem is). Jár tehát a tizenharmadik hely.





12. Don't Tell Me That It's Over, Amy MacDonald
Amy egy igazán tiszteletreméltó előadó, azt meg kell hagyni. Ilyen sok pasi közt is szilárdan megáll a lábán, és habár az A Curious Thingen sem azt kapjuk, amit a Don't Tell Me That It's Over ígér, az első hallgatásra szerelmes dalnak tűnő szám (mely végülis aztán Amy általános nézeteit taglalja a világról), mégis percekig odaköt a rádió/tv/számítógép mellé, akárhol is csendüljön fel.




11. Where We Belong, LostProphets
 A Lostprophets második single-je a negyedik albumról sokkal feljebb végzett volna, ha a lemez nem lenne borzalmasan rossz. Nem mondom, hogy mint rajongó, nem tudnék hozzászokni, de mint objektív megfigyelő, nem vagyok elragadtatva. A Where We Belong viszont magabiztosan törte magának az utat a listán, hiszen tudatos szerzői munkára vall. Pontosan ott találja el a célközönséget, ahol arra a szükség van. Garantált, hogy senkit sem hagy rossz szájízzel ez a szám.




10. Spell It Out, The Sunshine Underground
Amilyen észrevétlenül jött a The Sunshine Underground Nobody's Coming To Save You-ja, olyan hatásosan robbant be a lemez egyik kislemeze (nincs róla infóm, hogy hányadik). A Spell It Out minden, amiről az új The Sunshine Underground szól. New rave, post punk, kicsit funk, és nagyon jó, a vokál pedig kifogástalan.




9. Waiting for the End, Linkin Park
Magam is meglepődtem, hogy a Waiting for the End követte az A Thousand Suns első single-jét, a The Catalystet. A dal nem örvendett nagy népszerűségnek még azok közt sem, akik elfogadták, hogy a régi rapcore Linkin Parknak vége, és az együttes feltalálni készül saját "apokaliptikus rock" műfaját. Én ennek ellenére szeretem ennek a dalnak a dinamikáját: lassan kezd, majd a rappel tör fel, és végül az együtt éneklés/rappelésben teljesedik ki. Jó a szöveg, jó a dallam, hallatszik az alapban Mr. Hahn gondos munkája is, nem látok vele problémát.


8. Nothing, The Script
Kicsit szégyellem magam, amiért a The Script fantasztikus második kislemezét csak a nyolcadik helyre tudtam besuvasztani, ezért kárpótlásként elmondom, hogy mennyire jó is ez: NAGYON. Azt csinálja, amiben Danny és zenésztársai a legjobbak: elmesélnek egy történetet, amivel mindenki együtt tud érezni, még ha életében nem is tapasztalt ilyet. Habár a zongora ezúttal kimaradt a csilingelő gitárokat, és a maszatolós dobokat senki nem tudja elfelejteni, O'Donoghue hangjáról nem is beszélve.


7. Dead American Writers, Tired Pony
Nem country. Nem gitárpop. Gary Lightbody. Milyen gyönyörű név. És milyen gyönyörű album. Debütáló kislemeze még azokat is meggyőzte az album várható zsenialitásáról, aki nem kedvelte vagy Lightbodyt vagy az ötletet, hogy a zenész belekezd egy második szupergroupba. Az eredmény elsöprő lett: rengeteget beszéltek róla, mindenkinek tetszett, és mindenki úgy döntött, lecsekkolja a fáradt pónik első lemezét. Ez a jó single ismérve.


6. Last Day, Editors
Eredetileg a stratfordi/birminghami együttes Record Store Dayre kiadott kislemezét szántam az első helyre, majd mindenféle balszerencsés események után (például más kislemezek kiadása) lecsúszott egy csöppet. Sebaj, még mindig istenítjük Anglia egyik legsikeresebb darwave bandáját, hiszen a Last Dayjel kőbe vésik megváltozott stílusukat, szilárdan kijelentik, hogy ők bizony eltűnhetnek a zenei életből pár hónapra, de mindig dolgoznak valami újon. Ha nem tévedünk, a Last Day pont ezt az új irányzatot képviseli. Alig várjuk a negyedik lemezt, fiúk.



5. Your Song, Ellie Goulding
Az első öt helyen már hatalmas harc folyt, amiben végülis Ellie maradt alul, és zseniális Elton John-feldolgozása az ötödik helyet kapta. Igen népszerű elfoglaltság a zenészek körében Elton John-dalokat feldolgozni, azonban mutassatok csak egy valakit, aki olyan imádnivalóan, gyönyörűen és érzékenyen csinálja, mint ez a tehetséges angol lány. Sokat sírtunk rajta, köszönjük az élményt, Ellie.






4. Philemon Arthur & the Dung, Kaizers Orchestra
HA a Hjerteknusert jelölöm a Kaizers Orchestrától, az a single minden bizonnyal maga mögé utasította volna azt, aki így harmadik lett. Akkor viszont nem tudnám elmondani, hogy hatodik stúdiólemezükhöz készült első single-jükkel a norvég együttes minden kétséget kizáróan VISSZATÉRT. Köszönjük.


  /nem ez a hivatalos borító, de csak ezt találtam/ 
Josh sok-sok dallal ajándékozott meg minket új albumán, a legkiemelkedőbb mégis az, amiben szerepel dob. Amit már ezerszer elmondtam, az az, hogy Josh hangja tökéletesen szól, a dobosok pedig kiemelkedően jó munkát végeztek. A legjobb/érdekesebb része, mikor átvált 6/8-osba, majd a hatalmas tetőpontnál átvált vissza 4/4-be. Nem volt furcsa ilyen merész húzással találkozni Josh albumán, sokkal inkább frissítő volt ez a változtatás. Habár a szövegből alig értünk valamit, jár a harmadik hely.

2. When We Collide, Matt Cardle
  Fura, de igaz, tehát kimondom: egy feldolgozás lett az év második legjobb kislemeze, nem mástól, mint az idei brit X Faktor nyertesétől, Matt Cardle-től. A Many of Horror alapjában véve egy nagyon érzelmes dal, a Biffy Clyrótól meglepően szokatlan, de azért boldogultunk vele. Az, hogy ezt a dalt egy sikersztori megkoronázásához át tudták írni úgy, hogy még érzelmesebb legyen, még több könnyet csaljon ki az ember szemébe, de mégse a szerelem jusson az eszünkbe, hanem valóban egy nyertes története, az komoly szerzői munkát jelent (amiben tévedés ne essék, Cardle is közreműködött). Számomra ez sikerült, nekem ez az év legjobb feldolgozása, és kétség kívül az egyik legjobb kislemez.

1. We Used To Wait, Arcade Fire
Már a videó nélkül is meg voltam róla győződve, hogy az Arcade Fire idei munkássága legalább három Grammyt érdemel, én viszont csak egy szerény első helyet tudok felajánlani ennek a fantasztikus dalnak. A dobokon alig tud kiigazodni az ember, de éppen ez teszi izgalmassá. A szöveg zseniális, az egész körítés egy nagyon jó ötlet (főleg a videóval). Hatalmas a hangzása, a dal tetőpontja alig üt el az alaptól, mégis olyan energiával tölti fel a hallgatót, hogy az ember úgy érzi, meg tudná váltani a világot. Erre a küldetésre indult el az Arcade Fire is, és eddig jó úton járnak.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése