Elég gyenge a kategórianév magyarosítása (valójában collaborationről van szó), de mégiscsak közös munkákról fogunk írni, úgyhogy ezt a címkét kapta ez a lista. Van itt duett, vagy csupán hangszeres kíséret egy vendégénekes mögé, lényeg, hogy akadt pár emlékezetes közösködés 2010-ből.

15. Tired Pony & Zooey Deschanel: Get on the road

Az igazat megvallva ez egy nagyon gyönyörű szám volna, ha nem Zooey Deschanel énekelné. Egyszerűen idegennek érzem Gary Lightbody hangja mellett, és mennyivel jobb a fellépéseken Lisa Hannigannel hallgatni ezt a számot. Az eredeti feléneklő miatt így csak a lista végére elég ez a közös munka.

14. Joshua Radin & Schuyler Fisk: Paperweight

A Dear John című film egyik betétdalaként hozza a maga kis szerelmes, bájolgós dallamvilágát, ám ez nem von le semmit belőle, kellemes szám lehet ez a rózsaszín köd világában vándorlóknak.

13. Dinah Washington and Max Richter: This Bitter Earth / On the Nature of Daylight

Megint filmzene, most éppen a Viharszigetből. Dinah Washington keserédes hangja egy komor hegedűszólóval (vagy tán cselló, most meg nem mondanám hallás után) összekötve hátborzongató élményt tud nyújtani, ezt garantálom.

12. Apocalyptica feat. Gavin Rossdale: End of me

Az Apocalyptica gyakran kerít maga mellé vendégénekest, így nem meglepő, hogy idei albumukon is számos közreműködőt találhatunk. A Gavin Rossdale-lel készített "duett" a lista 12. helyére elég.

11. Lifehouse feat. Chris Daughtry: Had enough

Egy tökös nóta két erős férfihang közreműködésével. Bár a hangszínek hasonlóak, és néha nehéz felismerni, hol énekel Jason Wade és hol Chris Daughtry, azért megvan az a harmónia, amelynek köszönhetően szerethető dal született.

10. Apocalyptica & Brent Smith: Not strong enough

Még egy Apocalyptica-szám befért az idei listára, ha már ennyien voltak olyan kedvesek, és nevüket, na meg hangjukat adták a finnek új lemezéhez. Brent Smithszel közös produkciójukat egy árnyalatnyival erőteljesebbnek éreztem, mint a Gavin Rossdale-es "End of me"-t, így két hellyel előbbre, a tizedik helyre kerültek.

9. Stanfour feat. Esmée Denters: Life without you

A Stanfourt mindig is egy korrekt bandának tartottam, kedvelhető slágerekkel, kellemes férfivokállal. Idén kiadott, Esmée Dentersszel közös daluk nem tartalmaz különleges specialitást, de slágernek sláger, jónak jó, akkor meg itt a helye.

8. Alex Band & Chantal Kreviazuk & Emmy Rossum: Cruel one

Alex Band (aki most pihenteti a The Callingot) szólólemeze meglepően jó lett a maga nemében, a rajta található "Cruel one" pedig azért érdemel figyelmet, mert elüt az album stílusától, de mégis odakívánkozik a lemez végére. Nekem bejött ez az erősebb rockvonal, a női vokál pedig még többet adott hozzá.

7. Keane feat. K'naan: Stop for a minute

A Perfect Symmetry óta lázadok az új Keane ellen, de ha változtatni akarnak, úgysem tudom megakadályozni, én mindenesetre jobban preferálom az első két album stílusát. A "Stop for a minute" is túl furcsa volt ahhoz képest, amit megszoktam a fiúk stílusától, és sokáig próbáltam kizárni a számomra idegen dallamvilágot. De túl sok helyen botlottam bele, és a vége az lett, hogy csak nem tudtam megszabadulni tőle. Szóval számomra is meglepő módon, de a lista közepe az övüké.

6. Cut La Roc feat. Gary Lightbody: Mishka

Gary Lightbody neve garancia a sikerre, igazából bármit csinált eddigi munkássága során, az mindig tetszett. Itt éppen egy brit DJ-hez csapódott, és egy elég pihent dalt kerítettek "Mishka" címmel. Nekem bejön ez a kissé elszállós hangulat, Lightbody hangszínével pedig azonnal megvettek maguknak.

5. Hurts feat. Kylie Minogue: Devotion


A Hurts az év meglepetései között van, igazán hatásos debütáló lemezt dobtak össze, és még Kylie Minogue-ot is megszerezték egy duett erejéig, ami azért nem kis dolog. A "Devotion" szenvedélyes és tökéletes, és ne tévesszen meg senkit, hogy e jelző mellett én csak az ötödik helyre rangsoroltam, attól még itt csodálatos munka született.

4. Bruno Mars feat. Cee Lo Green and B.o.B.: The other side


Jövök megint ezzel a gyerekkel, de egyszerűen alig tudott hibázni nálam a dalaival. Ebben a számban is rendben van minden: pörgős, fülbemászó, a közreműködők is tudják, hol a helyük, szóval le a kalappal, én nagyon bírom.

3. Tired Pony & Tom Smith: The Good Book


Írtam, hogy amihez Gary Lightbody hozzányúl, az biztos tetszeni fog. Na most amihez még Tom Smith is hozzáér, az már tényleg csak fantasztikus lehet. Egy lassú ballada ettől a két brit zsenitől, amelyben ismét kinyilváníttatott, hogy elfogultság ide vagy oda, de Tom Smith egyike a legegyedibb és legmegkapóbb hangszínű énekeseknek.

2. Andes feat. James Walsh: Eén dag meer (One more day)


Mivel a Starsailor háza táján már viszonylag hosszú ideje csend honol, gondoltam utánajárok, nem csinált-e valahol valamit James Walsh. Szerencsére idén is van mit hozzákötni, ugyanis nemcsak beugrott az Andeshez egy közös dal erejéig, hanem kiadott egy EP-t is (meghallgatni sajnos nem sikerült, mert elérhetetlen). Az "Eén dag meer" egy laza nóta és egy nagy, közös örömzenélés megtestesítője, amely képes mosolyt csalni bárki arcára, és igazán megérdemelné, hogy nagyobb nyilvánosság előtt mászhasson be az emberek tudatába.

1. Robbie Seay Band feat. Breanne Düren: Lament


És itt van a győztes dal! Még mindig alig hiszem el, mennyire beleszerettem a keresztény rock stílusában lelkesen nyomuló Robbie Seay Bandbe, mivel idei lemezükkel számomra olyasvalamit tettek le az asztalra, amely méltatlan arra, hogy a világ zenei élvonalától ilyen messzire essen. De én most markáns reklámozásukba kezdek, és megérdemelten kapják tőlem a jelöléseket, és itt mindjárt egy első helyet is a "Lament" című dalukért, amelyről már korábban elmondtam, hogy az év egyik legszebb szerzeménye. Érzelmes, jól felépített, a végén katartikus - egyszóval feledhetetlen.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése