Hurts - Happiness (2010)

"...I won't let you drown when the water's pulling you in..."

  Talán csak én vagyok figyelmetlen, de a Hurts valóban egyik pillanatról a másikra lett széles körben elismert új számukkal (Wonderful Life),több mint egy hónapja megjelent albumuk pedig vegyes fogadtatásban részesült. Szükségtelen mondanom, hogy a hivatalos pontozásokat nézve (átlagban 5/2) nem igazán tudtam, mire számítsak, hiszen már első kislemezük, a Better Than Love sem győzött meg róla, hogy a Hurts annyira megérdemelné a felhajtást.
  Pedig megérdemli. A jólfésült angol popduó a rádión és MTV-n nevelkedett fülnek frissítőleg hat, újdonság ilyen szintetizátor popot hallani r'n'b alapra pakolva, megfejelve néhány vonós betéttel és egy Chad Wolfhoz hasonlítható orgánummal. Akik pedig kicsit jártasabbak a rádión ritkán játszott zenében, észrevehetik, hogy úgy hangzik ez, mintha Ryan Tedder írna dalokat a Carolina Liarból és a White Liesból összegyűrt új együttesnek, vagy mintha a Better Than Ezra és Robyn készítenének együtt egy albumot, mindkettő érdekes gyakorlat lenne.
  Adott egy természetes, de ügyesen képzett hang, fülbemászó dallamok, és a megannyi lehetőség, amit egy elektronikus műfajban az effektekből és a szintetizátorból ki lehet hozni. Ez az, ahol a Wonderful Life nem ad teljes képet az albumról. A legtöbb dal lassabb, melankolikus, témája a szerelem, és közel sem olyan monoton, mint az említett dal. Az Evelyn és a Silver Lining erre a legtöbb példa, mindkettőben grandiózus a hangzás a dörgő dobokkal és a vontatott tempóval, a fokozás miatt mégsem laposodik el. 
  A slágeresebb dalokhoz tartozik a már meglévő két single (Better Than Love, Wonderful Life) és az ütemesebb Sunday, majd a lassabb (és még nem említett) számok, a Devotion, Illumination és The Water. Valamint egy tökéletes debütáló anyagból sem maradhat ki a fekete bárány (Unspoken). 

10/9 - A Hurts első lemeze minden, amit jó szintipopnak tartok (az Owl Cityvel ellentétben). Kreativitás (minden kórus és már említett vonós betét például, remekül passzolnak a dalokhoz), egyedi hangzás, mégis ismerős hangulat, valamint egy kis lélek ebbe a részben gépek által generált zenébe.
Kezdésnek: Wonderful Life, Stay, Illuminated
Az albumartról: Habár nincs köze a lemezhez, tetszik a hatás, amit kelt. 

További Hurts-reviewk:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése