"...for that daughter she's a star tonight, without warning she gave up the ghost inside..."

 Mi történik, ha a The Shinses James Mercer és a kismillió zseniális albumot kiadó Brian Burton (aka Danger Mouse) nekiesik egy közös mellékprojektnek? A válasz: a Broken Bells debütáló albuma.
  Ha bárki a The Shins után akarna ítélkezni, az tegyen magának egy szívességet, és felejtsen el minden várakozást és reményt, amit ehhez az albumhoz fűzött. Ha valaki egy korszakalkotó együttzenélést várt két tehetséges zenésztől, az csalódni fog, de ha valaki az évszázad bukását jósolta, az is téved. A Broken Bells első, self-titled lemeze ugyanis egy kellemes és szerethető anyag, amin érdemes legalább egyszer végigmenni, még ha fogalmunk sincs, mi az a The Shins, vagy még életünkben nem találkoztunk Mercer és Burton nevével. 
  Ezeket az ismerős, lágy dallamokat, amiket itt hallhatunk, a két zenész éppen annyira csavarta csak meg, hogy frissen és élénken tartsa az albumot, még akkor is, ha a szövegek nem igazán kreatívak vagy újítóak. Mercer hangja nem remeg meg sehol, de nem is hatol emberfeletti magasságokba, ez az olyan letargikus dalok mellett, mint amilyen a Trap Door és a Citizen, nem is kifogásolható. 
  Az album fénypontjai a The Ghost Inside (aminek alapja és basszusa félelmetesen emlékeztet Gnarls Barkley Crazyjére, és amiben az egyedülálló fejhangok még jól is hangzanak) és Sailing to Nowhere. Ez rendezésileg nem is rossz, hiszen éppen félúton vannak, ismét felkeltik az érdeklődést, ez jelzi, hogy a két zenész agyilag is összeszedett. 
  Az albumot egy fülbemászó, együtténeklős (October), egy ütemes, de felejthető (Mongrel Heart), és egy, a számok többségéhez mérten gyenge szám (The Mall & Mystrery) zárja.

10/6 - Szeretem a The Shinst, kedvelem ezt az albumot is, annak ellenére, hogy az indie pop sosem tartozott a kedvenc műfajaim közé, de pont ezért nem is tudom teljes valójában élvezni.
Kezdésnek: The Ghost InsideSailing to NowhereThe High Road


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése