"...you're so cute when you're sedated, oh dear..."

  Az Interpolról írtunk már egyszer, egy évvel később azonban alaposabban elmerültem a New York-i banda munkásságában, hiszen első kislemezük, a Barricade már egy hónapja kijött, és már csak hármat kell aludni, hogy negyedik, self-titled anyagukat is meghallgathassuk.
  Az Our Love To Admire-ről megmaradt emlékeim nem sokat használtak, hiszen 2002-es lemezük egyáltalán nem hasonlít rá. Az akkor még négy tagú zenekar hallhatóan nagy hangsúlyt fektetett a gitárokra, sajnos annál kevesebbet a dobokra. Habár Sam Fogarino tehetségéhez kétség sem fér, sajnáltam, hogy játéka nem igazán keltette fel a figyelmemet. Ellentétben Banks énekével, a frontember ugyanis mind szövegileg, mind énektechnikailag látványos munkát végzett a lemezen. Míg egy olyan post-punk zenekarnál, amit olyan együttesek inspiráltak, mint az R.E.M. és a Joy Division, azt várnánk, dalaik mély letargiába taszítsanak minket, az Interpolnál ez éppen nem így van. Az olyan szövegdarabok, mint a "She puts the weight into my little heart" vagy az "I'm gonna pull you in close, gonna wrap you up tight" inkább jó érzéssel tölthetik el a hallgatót.
  Míg az Interpol debütáló lemeze a brit indie nagyjai közé is beillenének, zenéjük nagyon is amerikai. Ha valaki még nem járt ottani nagyvárosban, akkor is beugorhat neki a filmekből jól ismert városi életkép olyan dalokat hallgatva, mint a The NewNYC vagy az Obstacle 2, vagy éppen egy magányos este, amit a külvilágtól elvonultan töltünk, miközben a Leif Erikson vagy az Untitled szól.
  A stílus még nyers, de az album közel ötven percén keresztül lehet érezni, hogy ezek a fiúk tudják, hogy mit akarnak, és ha akarjuk, ha nem (márpedig miért ne akarnánk), folytatják.
10/8 - Habár nem hiszem, hogy ilyen előzékeny lettem volna a lemezzel, ha előbb nem negyedik albumukat hallom, egy-két tölteléktől eltekintve (pl. Hands Away), a Turn On The Bright Lights tökéletesen előrevetíti, mit várhatunk amerika egyik legintelligensebb indie zenekarától.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése