"...if you come a little closer and I'm going to pull your hair..."

  Mikáról már írtunk egyszer, nem is olyan régen, ezért inkább nem is ismételném el az általános dolgokat az angol úriemberről.
  A vak is láthatja, hogy mind kinézetre, mind hangzásra a The Boy Who Knew Too Much a Life In Cartoon Motion folytatása, egyfajta második rész, ezt az énekes is bevallotta. Még mindig tinédzser éveivel foglalkozik a dalokon keresztül, boncolgat olyan emészthető és mindennapi témákat, mind a felnőtté válás és a szerelem, de mint mindig, most is igen okosan és finoman mind a dalszövegek és a hangszerelés tekintetében.
  Ahogy azt megszokhattuk, a gyorsabb, vidámabb számok vannak többségben, üde dallamokkal (Blue Eyes, az egyik kedvencem), és habár nincsenek Happy Ending kaliberű dalok, a zongora még mindig határozott alapot nyújt a legtöbb dalnak (Good Gone Girl, Touches You), majd jönnek a szívszaggató balladák, a By The Time (melyben a gyönyörű háttérvokált Imogen Heap-nek köszönhetjük) és az I See You
  Az album a slágeres első félidő után (We Are Golden, Rain, Blame It On The Girls, melyekből a kislemezek is készültek), homlokegyenest átfordul a "fura" kategóriába. Kezdve a kedvenc triómmal (One Foot Boy, Toy Boy, Lover Boy), melyeket sokkal inkább egy sétahajózáson hallhatnánk a bárban, meg aztán ott van a Pick Up Off The Floor, melynek csak idő kell, hogy megragadjon az ember fejében, majd ki is végeztük az egész albumot.

  Amiért ez az egész nagyon szórakoztató, az a könnyedség, amivel Mika kezeli az élet és a zene dolgait. Nem látszik, hogy stresszelne a hangszerelésen, vagy a dalok felépítésén, mert van benne még legalább egy albumnyi ötlet. A fejhang még megvan, de minek ellenkezni, már régóta megtanulhattuk, hogy ez teszi őt azzá a szerethető előadóvá, akit három éve megismerhettünk.

10/8 - A Dr John-t nem érzem az albumra valónak, és a végén említett triónál sem éreztem, amit az első lemez minden dalánál, hogy mind egy-egy történetet mesélne el, ők csak úgy... ott vannak.
Ajánlatnak: én kezdeném nyugodtan az elejéről, kelt akkora hangulatot az első pár szám, hogy a végén könnyebben elfogadjuk a gyengébbeket.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése