"...jag skulle alltid vara den som stod bakom dig..."

  Tehát mit is tudunk a Kentről? Nem sok emberből nézném ki, hogy a zenekar nevének említésére csettintgetve kutassanak emlékezetükben infók után, majd kinyögjék: "Az a svéd együttes, ugye?" Igen, az a svéd együttes, kár, hogy itthon alig ismerik őket. Pedig nem éppen ma kezdték a zenélést. A svéd alternatív rockbanda húsz éve alakult, kilenc stúdióalbummal és megannyi zenei elismeréssel büszkélkedhetnek, emellett hazájukban és az észak-európai országokban nem kis népszerűségnek örvendenek.
  Mivel nem ismerem túl régóta őket, kénytelen voltam némi kutatómunkát végezni a zenéjükkel kapcsolatban. 2007-es albumuk nem kicsit osztja meg a hallgatóságot. Sokan úgy gondolják, ez már nem a jó öreg Kent. Szerintem ezen alig kell meglepődnünk, hiszen ha a mainstream-nek számító együttesek sorra kezdenek eleketrósodni, az északiak - akik márpedig nem keveset tudnak a jó zenéről - miért ne tennék?
  A lemez ettől függetlenül még remek. Megvan benne a rock, még mindig sok a gitár, bejönnek a szintik, és a hangzást akár a Kråkesølv-éhoz is hasonlíthatnám. Ugyanaz a gyakran melankólikus dallamvezetés egy gyengécskének tűnő, mégis tapasztalt énekhanggal (Joakim Berg), és az instrumentális és az énekes részek összecsengése. Gyönyörű.
  A legtöbb dal elég hosszú, akinek nem volt még dolga Kent-féle zenékkel, annak nagy falat is lehet, ezért olyan dalokkal kezdenék, mint az Ingenting (személyes kedvencem, valamint a lehető legpoposabb dal a lemezen), Generation Ex (egy példa a rockosabb számokra), Berlin (és egy az elektronikusabbakra). Az albumon még helyet kaptak az ütemesebb szerzemények (Vy från ett luftslott), és némi melankólikus, chill-out anyag is (Sömnem).

10/6 - Kétségtelenül kell egyfajta hozzáállás az albumhoz, nem árt, ha már van tapasztalata az embernek más skandináv területről érkező együttessel. Számomra kicsit hosszadalmas lett a lemez, vagy grandiózusabb hangzás kéne, ami végig leköt, vagy rövidebb dalok.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése