El sem hiszem, hogy erről még senki sem írt :D Pedig nem hazudok, ha azt mondom, hogy a Final Straw messze a Snow Patrol legjobb albuma.
  Pedig közel sem hibátlan. Ezzel mondjuk csak azt a kérdést tehetném még fel, hogy akkor a többi milyen lehet? Mindjárt mondom :D


  Azt hiszem, a kaotikus lenne a jó kifejezés az albumra. Kicsit még olyan Polar Bears-es a stílusa, kicsit vannak benne ismérvek, amik a The Reindeer Section-t is jellemezték. Gary még nem mer kísérletezni új cuccokkal, kicsit összehord minden gitárt és szintis cuccot, amit talál, a vokál is kicsit szétesik, de mégis ettől lesz Final Straw a Final Straw, és nem mondjuk Open Your Eyes ;)
  Gary különben azt nyilatkozta a diszkográfiájáról, hogy az Open Your Eyes a Final Straw nagytesója, a Songs For Polar Bears és a When It's All Over..... pedig szerintem az öreges szülők. A Hundred Million Suns pedig a "család fekete báránya".
  De most a Final Straw-ról beszélgetünk.

  A How To Be Dead, mint nyitódal, remek, hangulatos, szenvedélyes, szép, művészi szöveggel, remek felépítéssel, és koncerten ILLYEN jól hangzik, nekem higgyetek, én láttam ;)
  A következő három dalról is csak azt tudom elmondani, hogy jók, nagyon, ezek jobban tükrözik a banda eredeti stílusát, a kicsit ilyen grunge-os garázsos indie-s cuccot. Kicsit széjjel van csúszva mindegyik, de ha az embernek van hozzá türelme, és fordít rá időt, hogy megismerje, akkor nagyon élvezhető dalok. (A Whatever's Left meg elég kaotikus az eltúlzott lábcin nélkül is, köszi :D)

  Miután a How To Be Dead ma is nagyon megy a bandának, szeretik is játszani, a Spitting Games is klasszikusnak számít a banda történetében. Kétélű refrén, szerethető versek, és remek befejezés. (koncertekre átírták a végét, de ezt senki nem sajnálja, mert jól hangzik. Én tudom :D)
  Ami ezután következik, az már inkább utal az Eyes Open felé hajló stílusra, az pedig a Chocolate, ami azt hiszem, az együttes történelmének legaranyosabb dala. Egyáltalán nem a címet/dalszöveget jellemző videóklippel (ami különben remek (Y)), és úgy tűnik, az együttesnek is szíve csücske a dal (felkerül a Greatest Hits albumukra is), és a közönség is imádja (és élőben is fasza :D)

  Most, hogy kimosolyogtuk magunkat Gary végtelen kedvességén, jön a dal, amit egy oldal szerint mindenki szeretne utálni, de nem tudják, mert olyan jó. Ezt én csak bóknak fognám fel, na de miért is akarna bárki utálni egy olyan dalt, mint a Run? Szövegileg jobban felépített dalt nem is nagyon írt Gary Lightbody azóta (mondjuk fenomenális szövegeket ír, az biztos), ami a dallamvilágot, zenei aláfestést illeti, az valami csodás. Nem sok együttest ismerek, aki 5 évvel a dal megjelenése után is ugyanolyan szenvedéllyel tud előadni egy ilyen agyonjátszott slágert. De nekünk szükségünk van rá, Szigeten is nagy szükség volt rá, meg is kaptuk, gyönyörű is volt. Cause this is how it works, kids ;)

  A Grazed Knees egy viszonylag alábecsült dal, szerintem gyönyörű, pedig. Kicsit depresszív (mit kicsit), kicsit sötét, kicsit szerelmes, kicsit zseniális. Tipikusan az a dal, amit az én mentalitásommal rendelkező egyének félnének meghallgatni éjfél után az kolesszobában, az ágyukban fekve a sötét plafont bámulva.
  A Ways&Means már más tészta. Attól függetlenül, hogy a kicsit észak-ír, kicsit skót együttes eddigi legdögösebb dala, igen keveset játszák élőben, viszont akkor akaratlanul is ránkjön a bugyidobálgatós feeling, mert ez bizony annyira belevaló és alattomos szám, hogy kész. Sajnos nem sok SP rajongó kedvence, ugyanis eléggé elüt mindentől, amit írnak a fiúk :)

  Szigetes koncert legmeglepőbb fordulata volt, mikor megszólalt a Tiny Little Fractures, ami szintén egy jó kis dal :) Pörgős, kicsit megőrülős, kicsit sikoltozós, kicsit mindenki együtt zúgná Gary-vel, hogy "WOOOOOAAAHH", ezt mindenkinek be kéne vallania ^-^ Azt hiszem, a Chocolate után ez az album második legszerethetőbb dala :)
  Ezután már csak ilyen nóném dalok jönnek, mint a "Somewhere A Clock Is Ticking", a "Same", a "We Can Run Away, Now They're All Dead And Gone", és a "Half The Fun". Ezek közül még a "Somewhere a clock is ticking"-et játszák időnként élőben, a többit nem annyira, és ez egyértelműen azért van, mert azok nem ütnek akkorát. Visszatér a kaotikus garázs-zúzás, ami kicsit kirángat minket az álomvilágból, amibe a Somewhere a clock is ticking sodort minket :)

Öhm. Kicsit hosszú lett ez a review, de minden olyan szerethető együttes, mint a Snow Patrol, megérdemli, hogy időt fordítsanak rá. :) Mikor először hallgattam, egyenesen "utáltam" ezt a lemezt, komolyan. A "Run"-t bírtam belőle, meg a "Chocolate"-ot, aztán jó napot. De felcseperedtem *könnyez*, és megláttam, hogy ez bizony egy olyan együttes, aminek minden tagja különleges személyiség, egyéniségük van, és különleges zenét hoznak nekünk, amit sajna nem tudunk kellőképpen megbecsülni :(

Azért jó ez, mert tényleg egyedi, élvezhető, kedves zene :)
Azért rossz ez, mert aki Keane-en, meg Coldplay-en nőtt fel, az nem fogja komálni.
Hallgass az, aki elnéző tud lenni a stílusbotlásokkal szemben, szeret kísérletezni, és szereti a nem hatalmas orgánummal megáldott férfiakat szép, letisztult dallamokat énekelni ^-^
A legjobb számja a Zalbumnak, a Somewhere A Clock Is Ticking. Igen. Jobban tetszik a Run-nál, és a Chocolate-nál is, akármennyire is fáj ezt leírnom. Különleges dal, nagy zúzással a végén, remek szöveggel :)
A nem legjobb, hanem inkább legrosszabb számja a "We Can Run Away, Now They're All Dead And Gone". Egyértelműen. Meghallgatom, ha úgy tetszik, de nem különösebben kedvenc.
Szerintem ez 10/9. Nosztalgikus, kedves, jövőt előrevetítő indie zene :)
Különben meg a Snow Patrol azon kevés bandák egyike, aki élőben sokkal jobban hangzik, mint albumon (Y)
Utóirat: Most hirtelen megint nagyon hiányoznak :( Gyertek vissza :(



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése