Re-Editors Magyarországon

Nem voltam a Szigetes koncertjükön. Akkor még nem is ismertem őket. (Igazság szerint a The Racing Rats klipjének a végét kaptam el egyszer még nyáron, megjegyeztem magamnak, hogy ez az a banda, amelyik tetszik az egyik barátnőmnek, és ennyi) Aztán augusztus 29-én tulajdonképpen, mint derült égből a villámcsapás döntöttem úgy, hogy meghallgatom az An End Has A Start nevezetű albumot. Azonnal beléjük estem. *Itt* lehet azt elolvasni, amit első hallgatás közben írtam róla.

*Itt* meg amit a The Back Room-ról :D  NEM fogok a szervezésről beszélni. NEM fogok fangurl-ös csöpögést rendezni. NEM beszélek az aznapról (pedig jó volt :D), csak a koncertről és az együttesről. Arra ott van a *freeblog-os postom* és az *angol blogom*. 


  Szóval még egy hónapja sem ismertem őket, mikor már úgy megszerettem őket, hogy a szívrohamot kockáztatva jegyekért folyamodjunk az MTV honlapján. Nem beszélek a nemtommilyen kampányról sem, nézzen utána, ha érdekel valakit.
  Egyenesen gyomorszorító élmény volt a várakozás, de minden megérte... Már az elején felfedeztem a csapatot, ahogy felsorakoztak az erősítők mögött *nagyon klassz helyünk volt, második sor legbalsó széle :D*, és attól a perctől kezdve, hogy feljöttek, addig a percig, hogy lementek, minden pillanatot élveztem.

  És ők is... Tom Smith mindenesetre :) Ha bárkinek be kéne mutatnom a bandatagokat, kezdem a dobossal, aki egy másodpercre sem állt le. Úgy verte a dobokat, mintha az élete múlna rajta, és jelentem, Ed megmenekült, nem fog meghalni, ha ezen múlik ;) Remekül nyomta az alap ritmust, a lábdob a gyomromban dobogott, iszonyatosan élveztem. Russel, a basszusos/vokalista/alkalmanként szintis is elvolt, nem különösebben volt vele bajom, remekül pakolta a hangját Tom Smith hangja alá, élmény volt hallgatni :)
  A gitáros/szintis fiú, a Chris... még mindig fapofával nyomja le a legelképesztőbb riffet és szólókat, szeme sem rebben, nagyon alter gyerek, és vérprofi.

  Tom Smith meg... nem az én tisztem megállapítani, hogy tudatmódosító szerek hatása alatt áll e, de mindenesetre van egy érdekes mozgáskultúrája ;) Igazság szerint az a helyzet, hogy Tom Smith hangja csak akkor remeg meg, ha Tom Smith úgy akarja. És Tom Smith nem szereti, ha megremeg a hangja.  Különben Tom még ki is szúrt velünk, még azelőtt lenyomott egy félvállas "thank you"-t, hogy tapsban törhettünk volna ki egy-egy dal végén :D
  Tökéletes koncert volt. A hangzás, a fények (jólvan, az nem mindig volt a helyén, de a futurisztikus hatás megvolt), egész jó arány volt a régi dalok, meg az újak közt, hallhattuk kezdésnek az új album címadó dalát, de volt Eat Raw Meat=Blood Drool is, ami attól a pillanattól kezdve a kedvencem volt, hogy meghallottam. The Big Exit is lement, hihetetlenül beteg dal, de mindenféleképpen zseniális, viszont a You Don't Know Love - arra kellett ma rájönnöm, hogy - a legfelejthetőbb dal volt számomra. Így visszahallgatva tetszik, persze, de akkor nem vágott mellbe.
  Egy dologban nem értek egyet minden más véleménnyel. Szerintem nem a Papillon volt a fénypontja a koncertnek. Jó volt, persze, állati szám, muszáj imádni, de nekem nem hozott semmi extrát, amitől azt mondanám, hogy Ez. Volt. Az. Emberek. 
  A Walk The Fleet Road viszont hivatalosan is a kedvenc sötétben-sírós dalom, pedig nem értem a szövegét sem. 


  Viszont a sok új dal között megbújtak olyanok is, mint az An End Has A Start, ami most is őrületesen nagyot szólt, nem fogom fel, hogy képesek mindig máshogy, mégis ugyanazzal az átéléssel előadni..... A Bullets-nél rándult egyet az arcizmom, legvadabb álmaimban sem képzeltem volna, hogy azt fogják előadni még a régebbi albumról, de nagyon beteg dal volt, és úgy is szólt. :) Öt csillag xD
  Ami még nagyon meglepett, az a Fingers In The Factories volt, egyik kedvenc számom, és kis híján felpattantam, mert komolyan úgy gondoltam, hogy ezeknek a zseniknek meg kell adni a tiszteletet, hogy széttomboljuk magunkat a dalaikra, de sajna nem lehetett. Így csak a térdemen kétségbeesetten a ritmusra dobolva éltem ki a tombolás iránti vágyaimat.
  Lement persze a Munich is, volt taps is, semmi bajom azzal a dallal, ledarálták, ahogy kell, nem szórakoztak ezek.

  Az új albumról, ami meglepetésként ért, az a Bones volt, ami első hallgatásra nem is tetszett, de a You Don't Know Love után leadva nem kicsit dobott a hangulaton ;)
  The Racing Rats... mint az álom, emberek :D Ekkor volt az a pillanat, mikor Mira belémkarolt a jobbomról, bal oldalomon pedig úgy belevágtam nővérem oldalába, mint a csoda, de minden magamba fojtott indulatot tolmácsolt Tom Smith azzal, hogy "COME OOON NOOOOW!!!". Ezt nem szabadott kihagyni, és fantasztikus volt :)
  Viszont mielőtt rátérek a koncert zárására, megemlíteném a számomra fénypontot, ami a Smokers Outside The Hospital Doors volt. Szövegéből adódóan igencsak érzékeny pont számomra ez a dal, és mikor meghallottam az első taktust, azt hittem, álmodok. A végén Tom Smith zongorás "We've all been changed from what we were"-je először könnyeket csalt a szemembe, majd a gitáros-dobos összeéneklése egyenesen megríkkatott (bongiorno, MTV Italia! :)). 


  A Bricks&Mortar, mint koncertzáró... nem emlékszem, milyen volt... akkor állhattunk végre fel, és tolonghattunk egyet a színpad előtt, nem tudom, miért pont úgy és akkor, gondolom, köze volt a felvételhez :D, deeee nagyon jó volt :)
  Ami még hiányzott nekem nagyon a koncertről - de persze álmodni sem mertem, hogy megkapom, az az "All Sparks" volt, meg a "Camera", nagy kedvenceim a The Back Room-ról, An End Has A Start-ról senkit nem zavart volna mondjuk egy "Escape The Nest", vagy "When Anger Shows", de hát ahogy a nagyok is megmondták, "You can't always get what you want" :)

  Akkor és ott imádtam minden percet. Minden őrült másodpercet, mikor Tom Smith kalasnyikovost játszott a gitárral, és lesorozta Chris-t, mikor csak szimplán csetlett-botlott, az sem érdekel, ha túljátszotta, az sem, ha drogozik (bár eléggé szomorú lennék), de az igazat megvallva szerintem ő alapból ilyen :) A végén nem jött össze a dobverő, a pengető sem, a setlist pedig majdnemmajdnem, de sok volt az erős és magas fiú, de nem baj.
  Ingyen volt... ennek voltak hátrányai. A kamerák, az egy "reklámszünet", az, hogy ülni kellett, de mindenféleképpen olyan élmény volt, amit senkinek nem szabadott volna kihagynia :) Jól éreztem magam így is, sőt, ennek fényében kijelentem, hogy eszelős mennyiségű pénzt képes lennék kifizetni értük... 

  Mert ilyen gyerekek ők ;)

  Igen, ez volt az objektív review, a Tijás fangurl-ös így szólna (Mira kedvéért :D): ÚRISTEEEEN!!!! NEEEEM-LEHET-IGAZ!!! ILYEN-NINCS!!! AAAZT A MINDENIIIIIT!!!

  Ja, nagyjából így ;)

*képek forrása*

 



1 megjegyzés:

Mírácska írta...

5 star post:) LOL imádtam:)

az utolsó sor előtti 2 sort pedig értékelem:D
xD x) hudejóvagy;) *virtual hug*

wow, Camera, hazafele azt nyomtam, TBR-ot, és nagyon bejött:)
hátigen, nem lehet mindent, Tom, Editors, Papillon, Racing Rats, meg még a saját kedvenceink is:)
yay:)

Megjegyzés küldése