Írhatnék a No Name Face-ről, meg a Who We Are-ról is, mint a két legjobban sikerült albuma a kaliforniai együttesnek, de nem, mert nekem a legrosszabb albumukról kell írnom. Wuteva.

  Szóval. A második albuma a Lifehouse-nak, és míg a No Name Face-nek konkrét, gitárra épülő stílusa van, addig ez eléggé elkorcsosult. Ingázik az építő vokál, a húdekúl lábcin és a garázsbandákra jellemző gitárok között. Nem, mintha nem jönne be, de igazság szerint azt sem tudom, Jason hangjával mi történt ezen az albumon. Kicsit mélyebb lett (és ne mondjátok, hogy mutált, mert a későbbi albumokon már ugyanúgy szól, mint a No Name Face-en.
  Mindegy, miután ezen túlléptem, kezdem boncolgatni a track-eket.

  Míg a Starsailor-nál az volt a jellemző, hogy minden jó dalt bepakolnak a kezdéshez, addik a Lifehouse húzza az agyunkat, mert az első négy szám egyáltalán nem őket jellemzi. Káoszos, unalmas dalok, (bár a "Spin"-t azt kedvelem valamilyen szinten) amibe csak az "Am I Ever Gonna Find Out" hoz némi világosságot, a maga soványka két és fél percével.
  A címadó dal egész jó, semmi extra, nem szoktam sokat hallgatom. 

  Ezután jön négy dalnyi tömör gyönyör, az "Out Of Breath", mint egyik kedvencem, ilyen szerelmes, lendületes, mosolygós dal :) 
  Jason Wade hangja nem magas. Sőt. Tökmély. Nem is szokott beordibálni ő, három oktáv max a hangterjedelme, de mégis nagyon jól hangzik. Személy szerint a lassabb számokat kedvelem tőle, ezért fura, hogy a "Just Another Name"-et úúúgy szeretem én, mert az érdekes csörgődobbal, meg a fura dobokkal, amikhez hasonlót legközelebb már csak a 2007-es Who We Are c. albumon, a The Joke c. szám alatt hallhatunk, engem teljesen elvarázsolt, szövegileg is elég korrekt dal ^-^

  A "Take Me Away" az első dal az albumon, ami kicsit illene a Who We Are-ra is. Ez a lemezenként kötelező lélekmegváltó dal, aminek hallatán az ember lánya máris sokkal magabiztosabbnak érzi magát. A dal háromnegyedénél csöndes bridge-ismétlés utáni bezúzás után pedig annyira mindegy, hogy mit énekel, ha azt mondaná, a zöld a kék, és az ég a fű, mi azt is elhinnénk :)
  Az első szomorúbb, elmerengős dal, az a "Walking Away", ami eléggé szöveg-centrikus, ezért egyszerűbb a dallam, mégis fülbemászó, és nagyon szép :) A szöveg meg elhagyós... de mégis imádom :)

  A "My Precious" és az "Empty Space" olyan semleges dalok, de a "The Beginning" megint egy jó kis dal, leginkább a "Stanley Climbfall"-ra hasonlít, én kedvelem, kicsit lassú, kicsit fáradt, kicsit ilyen melankólikus, azt meg szereti a Tia ;)
  A "How Long" asszem csak egy Bonus track, de az is klassz nagyon ^-^ Idézi a Blyss-es időszakot, amit Tija... ismételten csak kedvel nagyon :)

Azért jó ez, mert azok a dalok, amik jók, azokat sosem tudom itthonhagyni, mindig fel kell tennem őket az Empémre, és mindig biztos, hogy meg is hallgatom őket ;)
Azért rossz ez, mert sok a töltelék-dal, a semmilyen dal, amikért nem az, hogy kár volt pazarolni a memóriát, de a No Name Face-hez képest mindenféleképpen visszaesés.
Hallgassa az, aki nem megy annyira a dallamra, hanem inkább a háttérben zenélgetős cuccokra bukik.
A legjobb számja a Zalbumnak a Take Me Away. Nincs ennél jobb a világon.
A nem legjobb, hanem inkább legrosszabb számja az Anchor... nem is hallgatom soha.
Szerintem ez 10/5. Hallgatgatom, ha úgy adódik, de nem igazán a szívem csücske ^-^
Különben meg NAGYON-NAGYON várom az új albumot. A Lifehouse meg a Who We Are is nagyon klasszra sikerült, kíváncsi vagyok, az ötödik album milyen lesz *-*



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése