Keane - Perfect Symmatry (2008)


Halvány lila gőzöm sincsen, mit csinálnak ezek. Tényleg. Nem kifejezetten hallgatom, és egészen addig a nevüket sem ismertem, míg nem láttam a The Fray "motivating" artist-ek között.
  Aztán persze megpróbáltam megszeretni őket, hallgattam tőlük sokfélét, de valahogy csak nem jött meg az a lökés, amitől azt mondanám, hogy ez aztán defasza zene.

  Pedig az ám valamilyen szinten :)

  Szóval mint minden mostanában felfedezni kívánt együttesnél, ennél is a legújabb albumot szereztem be, a Perfect Symmetry-t, amiről egy-két dalt már ismerek a VH1 jóvoltából. 
  Az Editors rajongó barátnőm (a továbbiakban Mira :D) biztosított róla, hogy jó zene ez, és némi Keane és Tom Chaplin gyorstalpalót is tartott nekem, utólag is hálás köszönetem. Tulajdonképpen az, hogy az énekesnek sötét foltok uralják múltjának bársony lepedőjét (nabaszki x)), nem segített hozzá, hogy mielőbb nekiálljak az albumnak, kicsit ódzkodtam is tőle (így kell ezt írni?)

  Rám szólhatnak önök, ha hülyeséget mondok, de hangzásra a Kaiser Chiefs ugrik be róla, Tom Chaplin-ről meg Nathan Wylie..... x)
  Szóval nem írok track by track review-t, mert szerintem ezt nem lehet így.
  Most speciel az a szám megy, amit a tv-ben is kedveltem, a Lovers Are Losing, aranyos a klipje, sétálnak benne, és ugrál mögöttük sok kislány. Az biztos, hogy érdekes a lelke az énekesnek.

  Nem is tudtam, hogy ilyen hosszú ez a szám. Ha még egyszer eléneklik a refrént, akkor valakit megcsonkítok. Nem, mintha nem lenne jó a dal maga, hangulatos, és szép a dallam, és nagyon profi, de sok. Nomidnegy, nem lehet minden tökéletes.
  Szerintem a Keane-ben az a jó, hogy minden daluk könnyen felismerhető, és mindegyikben van valami sajátos hangulat... ami jó. Tom Chaplin hangjával még nem barátkoztam meg.
  Valakik azt mondták nekem - többen is -, hogy a Keane indie. Jól van, legyen, de hogy nem piano rock, az is biztos. Szerintem ez leginkább a gitárok különleges felhasználására, meg a szintetizátor által generált hangokra megy rá leginkább. És ezért vagyok még... lenyűgözetlen. (tudom, nincs ilyen szó) Szeretem, ha egy énekes hangjában lehet hallani az érzelmeket, nem csak felénekli a dalokat, és csókolom. Szeretem érezni a közelségét egy zenésznek.
  Ez a bajom, kicsit gépiesnek, műnek érzem én ezt. *húzzaaszáját* Időnként. 

No. Keane-nek megvan az a képessége, amit minden valószínűség szerint 14 éves pályafutásuk alatt sajátítottak el, és amire az Editors még jelenleg képtelen, hogy egy öt percesnél hosszabb dal esetében is elérjék, hogy figyeljek rájuk, és tényleg érdekeljen. Ez van. Az írjon hosszú dalokat, aki képes a figyelem középpontjában maradni végig. Különben nem ér túl sokat.
  Azt még megemlíteném, hogy a Keane-nek az ég egy adta világon semmi köze a Snow Patrol-hoz, kérek mindenkit, térden állva könyörgöm, felejtsétek ezt el. >.<>

 Lássuk, mit kaptam ettől az albumtól? Kaptam fura, unszimpatikus dalokat, amiket direkt megjelöltem, hogy az életben ne hallgassak többé (Playing Along, Pretend That You're Alone), kaptam szép számokat, amik igencsak megérintettek, és igazán élveztem hallgatni a sajátos stílus kibontakozását. (fekete pont jár az amúgy igazán csodálatos Black Burning Heart-ban szereplő francia dumáért, harapok ezért)
  Volt pár lassabb dal is, aminek eszem ágában sem volt a szövegére figyelni, mert így egymagában ez a dob ez gyönyörű (Black Burning Heart ;))

  Az albumzáró dal meg annyit, hogy búcsúzkodósnak hangzik, Love Is The End címmel, hát azt hitték, tudnak hülyíteni? Hát nem... :) Fáradt dallamok a zongorán, gitárnak nyoma sincs, semmi zúzás... Nem tetszik ez, mert szerintem albumzáró dalt akkor érdemes hosszúra nyújtani (ez speciel öt és fél perces), ha az valamilyen oknál fogva elkülönül a többitől, és élmény mindig hallgatni, de ez, hát nem tudom... csak úgy tudom elképzelni, hogy ezt megint meghallgatom, ha nem érem el az átkapcs gombot. (Tija őszintén sajnálja)
  Viszont a kórus azért kicsit felhozza a dolgot, kórussal mindig tudnak segíteni a lelkemen (lásd Happiness by The Fray ;))

Azért jó ez, mert érdekes album, élvezhető és sokszínű :)
Azért rossz ez, mert mert kicsit személytelen, akiknek ez nem jön be, azoknak szerintem az album sem fog nagyon tetszeni.
Hallgassa az, aki ... nemistom... hallgassa meg mindenki, aztán döntsétek el, "meg e érte". :D
A legjobb számja a Zalbumnak a Lovers Are Losing. Nem sikerült felülüberelni egyik másik számnak sem x)
A nem legjobb, hanem inkább legrosszabb számja Pretend that you're alone. Komolyan, csak arra emlékszem ennek kapcsán, hogy mennyire azt kívánom, bár soha többé ne hozna vele össze a sors x)
Szerintem ez 10/6. És ez tökjó! Hát ilyen egy igazi album, tele jó számokkal, és tele rossz számokkal, mélypontok és fénypontok, ezek így váltakoznak. Sokszínűség, éljen! Nem unatkoztam, miközben hallgattam.
Különben meg mostanában keverem a Keane-t meg az Oasis-t, de hogy ez miért van? Pedig rohadtul nem hasonlítanak egymásra xD 

  Szép napot ;)



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése